Belföld

A jog Vona oldalán áll a jobbikos belháborúban

A Jobbikos haddelhadd a szemünk láttára zajlik, pedig maga a kipaterolt Novák Előd is megszavazta azt az alapszabályi passzust, ami megengedi a pártelnöknek a vétót.

Forrong a Jobbik, és most nem kicsit, de nagyon. Vona Gábor pártelnök masszív tisztogatásokba kezdett, vétóval fenyegetve meg az esetleg alelnökségre pályázó Novák Elődöt, Szávay Istvánt és Apáti Istvánt, azaz a radikálisabb arcokat. A tisztújítás májusban történhet meg, és az Index szerint nem lesz a dafke elinduló eddigi alelnököknek jogi eszközük, hogy megússzák a leépítést.

Az ATV-nek egy megyei elnök közölte, a párt eltitkolt alapszabályában található az elnöki vétó lehetősége, azonban olyan nincs, hogy eltitkolt alapszabály, azt le kell adni a bíróságnak. A kikért dokumentum alapján kiderült, az elnöknek létezik egyetértési joga az országos elnökség tagjaival kapcsolatban, de ezt a nem nyilvános választási szabályzat tartalmazza.

A kongresszusok jegyzőkönyveiből az derült ki, hogy a Jobbik elnökének egyetértési jogáról szóló rész 2013. október 26-án került be az alapszabályba. Erre akkor az országos elnökség tett javaslatot, aminek Novák előd is tagja volt. A választási szabályzatban pedig ott áll az elnök vétójoga.

Mirkóczki Ádám, a párt szóvivője elmondta az egyetértési jogról, hogy kétévente tart tisztújítást a párt, ahol az elnököt, majd a többi elnökségi tagot választják meg. Tehát Vona majd a 2016-os, következő kongresszuson határozhatja meg, kivel akar együtt dolgozni. A választási szabályzat szerint a megvétózott alelnökjelöltek neve ekkor már a szavazólapra se kerülhet fel.

Vona sok jobbikos szerint nem arra használja e jogosítványt, amire kéne: eredetileg az lett volna a funkciója, hogy a bomlasztó személyiségeket meg tudják állítani. Vona azonban most azokat akarja kipaterolni, akik sok tervét leszavazták, Vonának márpedig a néppártosodás a célja, ezt a vonalat Novákék nem feltétlenül támogatnák. Maga Vona azt mondta a lapnak, három másik elnökségi tagot nem akar megvétózni, holott ők is szavaztak már ellene.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik