Belföld

Végigvonul a belvároson az Élet Menete

élet menete (élet menete, )
élet menete (élet menete, )
A holokauszt áldozataira emlékeznek meg, ahogy minden évben. A Szent István téren Röhrig Géza és egyházi vezetők is beszédeket mondanak.

Ma tartják az Élet Menetét Budapesten. A holokauszt áldozataira emlékező menet délután indul a Dohány utcai zsinagóga elől, és a Károly körút – Deák tér – József Attila utca – Széchenyi tér – Zrínyi utca útvonalon keresztül a Szent István-bazilika előtti térre érkezik.

A rendezvény fő szónoka az idén Kossuth-díjjal kitüntetett Röhrig Géza színész, költő, a Saul fia főszereplője lesz. A bazilika előtt beszédet mond Aharon Tamir, a nemzetközi Élet Menete szervezet európai igazgatója és Ilan Mor, Izrael budapesti nagykövete is. Idén első alkalommal közösen szólnak az emlékezőkhöz a keresztény történelmi egyházak püspökei és az országos főrabbi.

Az Élet Menetét tizennegyedszer tartják meg, hogy a résztvevők felekezeti és politikai hovatartozásra tekintet nélkül együtt róhassák le kegyeletüket a holokauszt áldozatainak emléke előtt, és hitet tegyenek a társadalmi szolidaritás és a demokratikus politikai kultúra mellett.

A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja alkalmából országszerte több megemlékezést is tartanak, Budapesten délelőtt a VIII. kerületi Teleki László téren, a Munkaszolgálatosok emlékművénél beszédet mond Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára, Sára Botond, Józsefváros alpolgármestere, Ilan Mor és Szabó György, a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány elnöke – írja az MTI.

Lezárások

A menet a fenti útvonal miatt kicsit bezavar majd a tömegközlekedésbe, érdemes lesz metrózni, na meg áttekinteni, mit ír a BKK a honlapján a járatok módosulásáról. A legfontosabb, hogy módosul a 9-es, 15-ös, 16-os, 105-ös és 115-ös buszok, valamint a 74-es troli útvonala.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik