Belföld

Heti időjárás: vége a jó világnak

zápor (Array)
zápor (Array)
A következő napokban többnyire húsz fok alatt marad a nappali hőmérséklet, szélre, záporokra kell készülni.

A következő napokban folytatódik a szeles, változékony idő, mérséklődik a meleg. Lesz, ahol fagypont körüli hőmérsékletre lehet számítani hajnalban, de napközben is húsz foknál hidegebb lesz a jellemző – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat középtávú előrejelzéséből.

Hétfőn a hosszabb-rövidebb napos időszakok mellett szórványosan zápor, északkeleten zivatar is kialakulhat. A leghidegebb órákban 9-14 fok lehet. Nappal az ország délkeleti felében 22-24, a nyugati, északnyugati országrészben többnyire 14-20 fok között alakulnak a maximumok.

Kedden a nap első felében a déli országrészben több helyen lehet eső, zápor. Másutt több órás napsütésre lehet számítani, csak egy-egy zápor alakulhat ki. Késő délutántól fokozatosan mindenütt kiderül az ég, csapadék ekkor már sehol nem valószínű. A legalacsonyabb hőmérséklet 3-11, a legmagasabb 16-20 fok között alakul.

Szerdán az ország nagy részén napos idő várható, csapadék nélkül. A Miskolc-Debrecen vonal mentén nagyobb területen lehet felhősebb az ég, és egy-egy záporra is számítani lehet. A leghidegebb órákban 0-8 fok lehet, a tartósan derült, szélcsendes területeken várható talajmenti fagy. Napközben 14-18 fokig melegszik a levegő.

Csütörtökön derült, napos, száraz idő várható. A legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 1 és plusz 6 fok között várható, de az Északi-középhegység völgyeiben ennél egy-két fokkal hidegebb is lehet. A legmagasabb hőmérséklet 15-19 fok között valószínű.

Pénteken elsősorban a nap második felétől kezdve a Dunántúlon és az ország északi felében alakulhat ki kisebb eső, zápor, esetleg egy-egy zivatar. A minimumhőmérséklet 2-9, a maximumhőmérséklet 16-21 fok között alakul.

Szombaton északon, északnyugaton többfelé várható eső, zápor, inkább az ország déli, délkeleti részén lehet kevés napsütés. A leghidegebb órákban 6-11 fok lehet, nappal 14-20 fokig melegszik a levegő.

Vasárnap sokfelé várható eső, zápor. A legalacsonyabb hőmérséklet 7-12, a legmagasabb hőmérséklet általában 10-18 fok között alakul – olvasható az előrejelzésben. (MTI)

Az aktuális időjárásért keresd a Kiderül.hu-t vagy kövesd a Facebookon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik