Belföld

Az apa a gyerekek előtt drogozott, az anyjuk nem törődött velük – Vádat emeltek az esztergomi pár ellen

24.hu
24.hu

2016. 04. 14. 10:57

A gyerekek nem fürödtek, nem kaptak tiszta ruhát és éhesek voltak.
Hamarosan bíróság elé állítanak egy esztergomi párt, akik a vádirat szerint négy kiskorú gyermeküket veszélyeztették.  Az élettársaknak – a 30 éves nőnek és a vele egyidős férfinak – négy gyermeke született, akiket közösen neveltek Esztergom kertvárosában.  A férfi alkalmi munkából szerzett pénzt, de azt rendre kábítószerre költötte, amelyet a kiskorúak előtt fogyasztott el, ráadásul sokszor viselkedett agresszívan velük. Az anya pedig nem törődött a gyerekekkel, nem mosdatta őket, nem főzött nekik, a kicsik piszkosak és éhesek voltak.
A szülők nem foglalkoztak a tanulmányaikkal sem, nem figyeltek a felszerelésükre, nem ellenőrizték a házi feladatukat és nem jártak fogadóórára. Gyakran a legidősebb gyermekre bízták a kisebb testvérek felügyeletét, aki emiatt rengeteget hiányzott igazolatlanul az iskolából.  A pár tavaly májusban egy hónapra elhagyta otthonát. Vitték a gyerekeket is, de ezt nem jelezték semmilyen módon sem az iskolának, sem az óvodának. Ezalatt  különböző városokban jártak, de nem vittek váltóruhát a gyerekeknek, nem adtak nekik rendszeresen enni. A kicsik velük együtt gyűjtötték a vashulladékot.

“A pár elhanyagoló, szülői kötelezettségeiket súlyosan megszegő magatartásai következtében a gyermekek testi, érzelmi sérültséget szenvedtek” – áll a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség vádemelésről szóló tájékoztatásában.
vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Picture taken on June 25, 2013 in Aachen, western Germany, shows British actor and UNICEF Goodwill Ambassador Roger Moore and his Danish wife Kristina Tholstrup waving from a carriage as they visit the CHIO World Equestrian Festival.
Moore, who will forever be remembered for playing the womanising superspy James Bond, died May 23, 2017, aged 89, his family announced in a statement. / AFP PHOTO / dpa / Henning Kaiser / Germany OUT
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.