Belföld

Házi készítésű fegyverarzenállal bukott le egy békési férfi

Egy hadseregnek is elég lett volna, amit saját maga rakott össze. Egy pletyka alapján jutottak el hozzá a rendőrök.

Egy pletyka miatt bukott le egy ötvenéves békési férfi, aki saját készítésű fegyvereket, lőszereket, hangtompítókat és marihuánát rejtegetett házában – számolt be a rendőrség.

Gy. László konfliktusba keveredett egy helyi férfival, aki ezek után azt terjesztette róla, hogy rengeteg fegyvert rejteget otthon. A békési rendőrök Gy-t egy másik ügyben idézték be a kapitányságra, és ha már ott volt, megkérdezték tőle azt is, mi igaz a pletykákból. A férfi azt mondta, nyugodtan körülnézhetnek nála. Vagy azt hitte, hogy mindent jól eldugott, vagy csak abban bízott, hogy a rendőrök nem lesznek elég alaposak.

A fegyvertisztító és ólomöntő készletet még kimagyarázta azzal, hogy horgászfelszereléshez tartoznak, egy szivacs fegyvertokra pedig azt mondta, törékeny üveg szállítására kell. Az egyik szekrény tetején egy gitártokot találtak, amit puska tárolására alakítottak át, de fegyver nem volt benne. Ezután a garázs falában egy rejteket találtak, amelyből lőszerek kerültek elő, a kerti pihenőpadban pedig távcsöves, hangtompítós puska lapult. Ekkor már azt mondta a férfi a rendőröknek, hogy „legyen ennyi elég, menjenek haza”, persze hiába.

További lőszereket, kész és félkész puskákat, tölténykészítésről szóló feljegyzéseket is találtak. Gy. László ezek után bevallotta, hogy vadász szeretett volna lenni, de nem volt rá pénze, ezért kitanulta a fegyverkészítést. A rendőrök házkutatást tartottak a férfi édesapjának házában is, amelynek padlásán további lőszereket és marihuánát találtak. Gy. két tanyát is bérel, az egyiken lőteret alakított ki, a másikból dupla csövű sörétes fegyver és lőfegyverré alakított riasztópisztoly is előkerült.

Az igazságügyi szakértő elsődleges véleménye szerint mindegyik fegyver alkalmas az emberélet kioltására. A nyomozók vizsgálják, hogy a férfi hány fegyvert készített, és másoknak adott-e el belőlük. A rendőrség kábítószer birtoklása bűntettének, valamint visszaélés lőfegyverrel vagy lőszerrel bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást, és elrendelték a férfi előzetes letartóztatását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik