Belföld

Rejtélyes körülmények között tűnt el Csaba Hollandiában – Egy hónapja keresik

A fiatalember testvére mellől tűnt el.

Rejtélyes körülmények között – mindössze egy óra leforgása alatt – tűnt el a hollan­diai Rotterdamban a 28 éves Nagy Csaba. A Blikk azt írja, a fiatalembert közel egy hónapja nem találja a családja. Eltűnését szerettei a rendőrségen és a hollandiai magyar nagykövetségen is bejelentették, de egyelőre nem sikerült a nyomára bukkanni.

A  lap utolérte Csaba húgát, aki elmondta, az egész családja kétségbe van esve. A fiatalembernek ugyanis semmi oka nem volt arra, hogy eltűnjön a világ elől, sőt, tervezte a saját és családja jövőjét. “A legidősebb bátyám szerint március 16-án még hajnali 4-kor az ágyában volt. Amikor viszont 5 órakor kelteni szerette volna, már nem találta ott. Semmije nem hiányzik a lakásból a cipőjén kívül. Az iratai, a kisfia fényképe mind otthon maradtak. A telefonját később megtalálták, igaz, darabokra törve” – mondta Csaba testvére. A fiatalember egyébként a feltételezések szerint gyalogosan távozott, azonban mindezt az utcai kameráknak venniük kellett. A rendőrség nem mond a családnak semmit.

Csaba kábelfektetőként dolgozott Rotterdamban már egy éve. Nagyon szerette a munkáját, és főnöke is nagyon megbecsülte szaktudásáért. Eltűnése előtt bérelni akart egy házat, de a szerződést már nem írta alá. Azt tervezte, hogy a kis­fiát is kiviszi magával, már iskolát is talált neki. Senkivel nem volt olyan konfliktusa, amiről a család tudna.

nagy csaba
Fotó: Eltűnt emberekért-megoszthatod/Facebook

Nagy Csaba kb. 170 cm magas, nagyon fehér bőrű, szőke hajú. Amikor utoljára látták, melegítőben volt. Kezén és lábán tetoválások vannak. Csaba családja arra kér mindenkit, aki tud valamit a fiú eltűnéséről, jelezze a rendőrségen.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik