Belföld

Az MSZP szerint a kormány a terrorizmussal is csak lopni akar

24.hu
24.hu

2016. 04. 11. 15:35

Az MSZP szerint további módosítások kellenek a Belügyminisztérium terrorellenes törvénycsomagjában.

Molnár Zsolt, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának szocialista elnöke és Harangozó Tamás, a Honvédelmi és rendészeti bizottság MSZP-s alelnöke hétfő délután az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a BM a legutóbbi ötpárti egyeztetés eredményeként számos ponton “javította” a terrorellenes törvénycsomagot, ami lehetőséget teremt a szakmai tárgyalások folytatására. Ezzel együtt “még mindig a jogállamisággal összeegyeztethetetlen, a polgári szabadságjogokat szélsőségesen korlátozó rendelkezések vannak a tervezetben” – írták a szocialista képviselők, hozzátéve: “a kormány továbbra is a terrorellenes törvénycsomagban próbálja az ellenzékkel megszavaztatni a kiskapukat szélesre táró, a közpénzlopásnak utat nyitó védelmi beszerzési törvényhez kapcsolódó kétharmados szabályokat”.

Az MSZP továbbra is elfogadhatatlannak tartja, hogy a belügyminiszter a terrorveszély mértékétől függetlenül korlátozhatja tömegrendezvények megtartását. A párt ragaszkodik ahhoz, hogy “szemben a BM tervezetének parttalan szabályozásával” a szinte minden adatbázisra rálátó, új nemzetbiztonsági szolgálat hatásköre pontosan körülhatárolt legyen. Megfelelő jogi eszközt kell találni a titkosított kommunikációt biztosító szolgáltatók együttműködésre bírására, mert a BM által javasolt büntetőjogi szankció erre alkalmatlan – fejtették ki. Az MSZP csak olyan törvényt fog támogatni, ami “a magyar emberek számára úgy biztosít nagyobb védelmet a terrorizmussal szemben, hogy eközben nem enged teret a kormányzati szervek önkényes intézkedéseinek” – fogalmaztak közleményükben a szocialista képviselők.

Pintér Sándor belügyminiszter és Simicskó István honvédelmi miniszter március 24-én jelentette be, hogy egy terrorizmus elleni intézkedéscsomag alkotásáról döntött a kormány. A belügyminiszter első alkalommal múlt péntekre hívta egyeztetésre a parlamenti frakcióval rendelkező pártok képviselőit. A mintegy két órán át tartó tanácskozás után a kormánypárti Gulyás Gergely mellett az ellenzéki pártok képviselői is konstruktívnak nevezték az egyeztetést. Utóbbiak kiemelték, hogy a BM egyes, az ellenzék által kifogásolt pontokat rögtön törölt a javaslatcsomagból, emellett módosításokat, továbbá több ellenzéki javaslat beépítését is megígérte. Valamennyien azt mondták, ha a folytatás is hasonló lesz, jó esély van a parlamenti megegyezésre. A több törvényjavaslatból álló csomagot azóta is több alkalommal tárgyalta a kormány.

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.