Belföld

Megalázták a 84 éves virágárus nénit a közteresek – egy emberként áll mellette az internet

Felháborította az internetezőket és egy emberként álltak ki egy virágárus néni mellett, miután két közterület-felügyelő elvette a nárciszait Budapest belvárosában a Kossuth térnél.

Az esetről a Népszabadság egyik újságírója számolt be először. Szerinte a néni a történtek után alig látott a könnyeitől.

Bár jogosan jártak el a közteresek, rengetegen adtak hangot felháborodásuknak a közösségi oldalakon – írja a nol.hu.

A Népszabadságnak nyilatkozó pszichológus úgy látja:

Julika néni mi vagyunk. Mindannyian, akiknek a nagymamája a téeszben kapált, akik tudják, hogy ezek az öregek építették fel azt az országot, amelyben most élünk.

A nol.hu szerint a botrány kitörése óta elképesztő mennyiségű felajánlás érkezett a néninek: valaki csak egy-két jó szóval, de van, aki gyógyszerek vásárlásával segítene. Volt egy férfi, aki csak úgy adott neki ötezer forintot – mondta a gyöngyösoroszi hölgy.

De nem fogadhatok el semmit úgy, hogy ne adnék érte cserébe legalább egy csokor virágot

– tette hozzá.

Julika néni egyébként otthonról jár nap mint nap Budapestre eladni a virágait. 84 éves, és félig vak lánya gyógyszereire kell a pénz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik