Belföld

Vascső törte be Anna fejét egy plázában, családja hiába vár a milliós kártérítésre

Öt évvel ezelőtt két emelet magasságból egy 25 centis vascső esett az akkor hatéves Sz. Anna fejére a budapesti Mammut II. bevásárlóközpontban. A 11 éves lánynak 25 millió forint kártérítést ítéltek meg, és bár családja belerokkant a balesetbe, a pénzből eddig egyetlen forintot sem láttak – írta meg a Blikk. A kislány koponyájába egy szappant árusító cég termékkínáló állványának darabja csapódott, a gyereket életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba. Anna felépült, de agyát az érintett területen csak a vékony bőre fedi, így állandó életveszélyben van.

A balesetért felelős céget kártérítés megfizetésére kötelezték, de nem sokkal a baleset után az üzlet megszűnt.

A Mammut II. Üzletház társasház az épület tulajdonosa, neki kell vállalnia a kezességet, azonban ők sem fizettek még a családnak. A bevásárlóközpont ügyvédje a napilapnak azt mondta: nagyon sajnálják a történteket, és tudják, hogy akkor is felelniük kell a kárért, ha nem ők a felelősek. Állítása szerint arra számítottak, hogy a pénzt a biztosítójuk fogja kifizetni, ám azt időközben felszámolták, igényüket jelentették a felszámolónak, aki azonban még nem reagált a megkeresésükre.

Sándor Róbert arról tájékoztatta a lapot, hogy ha másképpen nem megy, biztosítójuk nélkül fogják rendezni Sz. Anna kártérítésének ügyét. Az ügyben rendőrségi eljárás indult, a cég ügyvezetőjének büntetőjogilag felelnie kell. A balesetért felelős cég azóta sem kért bocsánatot az Sz. családtól.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik