Belföld

Tűző napon, szűk boxokban tartotta kutyáit – Vádat emeltek ellene

Az ebek alug jutottak levegőhöz és fényhez, a nő ugyanis az utánfutó tetején lévő szellőzőnyílást betömte fekete nejlonzsákkal.

Vádat emeltek Győr-Moson-Sopron megyében egy 71 éves osztrák nő ellen, aki szörnyű körülmények között tartotta kutyáit Nagycenken. Állatkínzás vétsége miatt állítják bíróság elé.

A hatóságok – a szomszédok jelzése alapján – többször figyelmeztették az asszonyt, hogy biztosítson megfelelő körülményeket a telkén, őt azonban ez nem érdekelte. 2015 májusában indult eljárás ellene, miután öt kistestű kutyáját a kert közepén, a tűző napon leállított utánfutóban tartotta, egyenként 0,6 négyzetméteren. Az állatok alig jutottak levegőhöz és fényhez, mivel a nő az utánfutó tetején lévő szellőzőnyílást betömte egy fekete neljonzsákkal. A boxban az ebek így csak ajtaján lévő három darab három centiméter átmérőjű résen kaptak levegőt. A kutyák ott végezték a dolgukat is, amikor a rendőrök rájuk találtak, mind a saját piszkukban feküdtek, ellátatlanok, éhesek és szomjasak voltak.

állatkínzás nagycenken
Fotó: Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség

Az ebeket egy állatvédő egyesületnél helyezték el – derül ki a megyei főügyészség tájékoztatásából.

állatkínzás nagycenken 2Fotó: Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik