Belföld

Masszázsszalonnak álcázták a miskolci bordélyt

Egy kamaszlány is dolgozott nekik.

Vádat emelt az ügyészség egy 46 és egy 44 éves férfi ellen, akik 2014 elején úgy döntöttek, hogy nyitnak Miskolcon egy bordélyt. Kibéreltek egy lakást, amit berendeztek. Ezután az interneten hirdetést adtak fel, miszerint fiatal lányokat keresnek masszázsszalonban végzendő munkára. A jelentkezőkkel később megbeszélték, hogy a szalonban elsősorban szexuális szolgáltatást kéne nyújtaniuk. Még szerződést is kötöttek a lányokkal, melyben hostessként, masszőrként szerepeltek. Erotikus képeket csináltak róluk és feltöltötték a weboldalukra.

A bordély több mint egy évig – 2014 márciusától 2015 májusáig – működött.  A vádlottak mobiltelefonnal látták el a lányokat, hogy könnyebb legyen a kapcsolattartás a vendégekkel. A lakásban valamelyik férfi mindig jelen volt, hogy vigyázzon rájuk és felügyelje őket. A szolgáltatásért kapott pénz felét a vádlottak tették el, összesen másfél millió forintot kerestek.

Az ügyészség tájékoztatása szerint csaknem egy éven keresztül egy fiatalkorú lány is dolgozott a szalonban.  A rendőrök ráadásul egyikük számítógépén 8-10 éves gyermekek
pornográf felvételeit is megtalálták.

A Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészség bordélyház fenntartásával elkövetett gyermekprostitúció kihasználása bűntette, kerítés bűntette, kitartottság bűntette és gyermekpornográfia bűntette miatt emelt vádat. Egyikőjük házi őrizetben van, másikuk jogerős szabadságvesztését tölti. Az ügyészség börtönbüntetést, közügyektől eltiltást és vagyonelkobzást indítványozott velük szemben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik