MSZP - Frakcióülés
Belföld

Dunaújvárosi gyilkosság: a baloldali összefogásnak is annyi

24.hu
24.hu

2016. 04. 05. 08:01

Összekülönböztek a DK-sok a szocialistákkal, mindkét párt külön jelöltet indít.

Júniusban időközi választás lesz Dunaújvárosban – Gál Roland helyére kell valakit találni, miután a fideszes képviselőt gyilkossággal gyanúsították meg, és le kellett mondania mandátumáról.

Ez akár kényelmes helyzet is lehetne az ellenzék számára, hiszen könnyen kampányolhatnak azzal, hogy a Fidesz korábbi képviselője gyilkossági ügybe keveredett – írja az Index. Csakhogy a DK-sok és a szocialisták között olyan erős ellentét húzódik, hogy nem állítanak közös jelöltet, külön indulnak a mandátumért, így végül a Fidesz érezheti nyeregben magát.

A 2014-es önkormányzati választáson a körzetben a DK jelölhetett képviselőt. A párt úgy gondolja, most is övék a jelölés joga, bár csak a parlamenti választásokra állapodtak meg egymással a baloldali ellenzéki pártok, hogy támogatják egymás jelöltjeit. A DK szóvivője azt mondta: szerinte a szocialistáknak csak akkor fontos a megállapodás betartása, ha az nekik kedvez.

Pintér Attila, az MSZP dunaújvárosi elnöke viszont azt mondta: semmilyen megállapodás nem volt az önkormányzati mandátumokról, és szerinte a DK kész helyzet elé állította őket, amikor megnevezte a jelöltjét és nem volt hajlandó másról tárgyalni. Pedig a szocialisták egy független, közös jelöltet is elfogadtak volna, így viszont saját, önálló jelöltet indítanak.

Az Index értesülései szerint az ügy nyomán arra lehet számítani, hogy Gyurcsány Ferenc kemény választ ad, és mostantól a DK minden önkormányzati körzetben önállóan indul.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Fotó: 24.hu/Fülöp Dániel Mátyás
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.