Belföld

Sokaknak fájhat a fejük a volt főrendőr hagyatéka miatt

Kiss-Erno(960x640).jpg (Array)
Kiss-Erno(960x640).jpg (Array)
A nemrég elhunyt Kiss Ernő állítólag terhelő bizonyítékokat őrizgetett politikusokról, üzletemberekről, ügyészekről, ügyvédekről, bírókról.

Saját elmondása szerint rengeteg terhelő bizonyítékot őrizgethetett páncélszekrényében a váratlanul elhunyt főrendőr, Kiss Ernő. A Blikk azt írja: állítólag politikusok, üzletemberek, ügyészek, sztárügyvédek és bírók voltak Kiss markában, és többször mondta hozzá közel állóknak, hogy „ez az ő életbiztosítása”. Az anyagok azonban egyelőre nincsenek meg.

Egyik barátja azt mondta: Kiss az anyagokat több bizalmasának is megmutatta, voltak köztük olyan dossziék, amelyek nyomozati iratokból tűntek el annak érdekében, hogy a benne szereplők ép bőrrel megússzák az eljárást.

Az egykori főrendőrt jogerősen négy és fél év börtönre ítélték vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés miatt. Ugyanis közvetítőként tüntette fel magát egy olyan ügyben, amelyben pénzt kértek Kocsis Istvántól, az MVM volt vezérigazgatójától, hogy az ellene indult büntetőeljárás számára kedvező fordulatot vegyen. Börtönbe vonulását azonban egészségi állapota miatt elhalasztották.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik