Belföld

Bora Bora: A férj szerint a magyar bíróság nem jogosult tárgyalni az ügyét

A  magyar bíróság nem jogosult tárgyalni az esetet – ezt mondta meghallgatásán az a férfi, akit egyebek mellett szexuális erőszakkal vádolnak. Soo-Il Lee arra hivatkozott, hogy Bora Borán már volt egy tárgyalás, ahol jogerős döntés született.

Nyíri-Kovács Patrícia szülei addig nem nyilatkoznak, míg tart a per. Munkatársunk a folyosón találkozott velük, miközben a férj a tárgyalóteremben beszélt.

bora bora ügy
Fotó: 24.hu

A per február végén kezdődött. A vád szerint a magyar nőt koreai származású, francia állampolgárságú férje rendszeresen bántalmazta már 2009-ben, terhessége alatt, majd kisgyermekük szeme láttára is. Soo-Il Lee 2011-ben feleségét gyermekével a Francia Polinéziához tartozó csendes-óceáni Bora Bora szigetére csalta, ahol tovább bántalmazta a nőt, veszélyeztette gyermekük fejlődését, és elvette útlevelüket, hogy ne tudják őt elhagyni.

Az ügyészség a férjet erőszakos közösüléssel, személyi szabadság megsértésével, kiskorú veszélyeztetésével és közokirattal való visszaéléssel vádolja.

Nyíri-Kovács Patrícia apja, Nyíri Iván 2012-ben a nyilvánossághoz fordult segítségért, tavaly nyáron pedig éhségsztrájkolt is. Szerinte a férj bűncselekményeket követett el, hazudik, a francia polinéziai hatóságokat pedig ebben az ügyben korrumpálták, nem pártatlanok.

A magyar nőért 2013 elején szót emelt Morvai Krisztina, a Jobbik EP-képviselője. Polt Péter legfőbb ügyész rövidesen elrendelte a nyomozást. A francia hatóságokkal egyeztetett 2013-ban Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter, majd a 2014-es kormányváltás után Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A Kúria ugyanakkor a bontóper kapcsán kimondta, hogy azt Bora Borán kell lefolytatni.

Soo-Il Lee magyar ügyvédje, Janó Christopher közvetítésével többnyire arra próbálta felhívni a magyar nyilvánosság figyelmét, hogy soha nem emelt kezet sem a feleségére, sem a gyermekére, illetve, hogy szerinte az asszony személyes haszonszerzés céljából családjával együtt eltorzította az ügyet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik