Belföld

Valósággal dübörög Szanyi MSZP-s elnöki kampánya

Dévai László
Dévai László

ÚJSÁGÍRÓ. 2016. 04. 01. 13:01

Kedves választó! Baszódj meg! Köszi, hogy rám szavazol! A kommunikáció egyelőre ezen a szinten zajlik.

Szanyi Tibor, régi vágású szocialista fenegyerek, EP-képviselő, aktív közösségi médiahasználó, nemrég bejelentette, hogy indulni fog az MSZP elnöki posztjáért. Ismét. Merthogy korábban már próbálkozott ezzel, egészen pontosan 2012-ben. A szocialisták voksolásán akkor Szanyi nagy meglepetésre 31%-ot szedett össze, holott saját bevallása szerint a sajtó 5-öt sem adott volna neki.

A képviselő az indulása hírét a Tumblr nevű közösségi oldalon jelentette be, ahol a legaktívabb manapság. Szanyi közösségi médiás tevékenysége talán az egyik legszórakoztatóbb dolog ma a magyar interneten. Mondom ezt úgy, hogy itt van nekünk többek között Deutsch Tamás, Széles Gábor és Orbán “hahó, fészbukosok” Viktor. A legnagyobb különbség azonban Szanyi és az említettek között, hogy míg például Deutsch elérhetetlen, keveset vesz részt valódi diskurzusokban, addig a Kapitány előszeretettel száll be bármilyen témába, amelybe behívják.

I6i.tumblr.com

@szanyitibor = note

A magyar tumbleresek hamar felfedezték, hogy a szocialista politikus szinte bármilyen vitába beszáll és elmondja a rendszerint markáns véleményét, ha megjelölik egy posztban. Legyen szó szakításról, szerelemről, nőkről, férfiakról, magányról vagy az élet értelméről, Szanyi jön és elmondja a tutit. Baj ez? Nem, épphogy ellenkezőleg! A Kapitány magatartása, miszerint minden eddiginél közvetlenebbül tartja a kapcsolatot a választókkal, igazán király dolog és akár valami pozitív is kisülhetett volna belőle.

Sajnos azonban ahogy Szanyit és a pártját elkezdték kritizálni, a politikusnál elszakadt valami, és olyan stílusban kezdett visszaválaszolgatni, amit egy egyszerű felhasználó is ritkán enged meg magának, nemhogy egy még talán nagynak mondható ellenzéki párt élére pályázó politikus. A mostani nagy vita a képviselő egyik posztjából indult ki, amelyben gyakorlatilag a sajtót teszi felelőssé a pártja népszerűtlenségéért.

http://szanyitibor.tumblr.com/post/141980740714/olcsó-buli

A bejegyzésre érkező reakciók szinte mindegyikére válaszolt Szanyi, ám sokszor sértődötten, személyeskedve. Az egyik vele egyet nem értőt konkrétan buta szolgának nevezte.
szanyitibor.tumblr.com
Ezután mikor az egyik felhasználó szóvá tette neki, hogy nem biztos, hogy ez a viselkedés túl előnyös, akkor a politikus a következőképp reagált.
szanyitibor.tumblr.com

A beszélgetés ezután más irányt vett, szóba jött a személyeskedés, illetve az, hogy ki, milyen álnéven ír kritikákat az interneten. Ha azt hiszed, hogy Szanyi ezek után lenyugodott és visszavonult, akkor hatalmasat tévedsz! Mikor Jozicsenko mikroblogger a virtuális dulakodás után megpróbált higgadtan beszélni a képviselőhöz, olyat kapott, mint szavazatra ácsingózó politikustól még valószínűleg soha:

szanyitibor.tumblr.com

Akárhogy is, Szanyi Tibor online jelenléte nemcsak vicces, hanem formabontó is Magyarországon. Egyrészt politikus ilyen közel még nem volt a szavazóihoz, másrészt a népet ütve-vágva még soha, senki nem próbált voksokat szerezni. Kíváncsian várjuk az egyedi kampány eredményét!

Aki szeretne tisztában lenni az egész sztorival, az bátran látogasson el a politikus blogjára.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.