Belföld

Rács mögé kerülhet az Oktogon téri bankrabló

Indítványozta az ügyészség annak a férfinak az előzetes letartóztatását, akit – egyebek mellett – az Oktogonon történt bankrablással gyanúsítanak. A kényszerintézkedés elrendeléséről csütörtökön döntenek.

“A gyanúsított terhére róható bűncselekmények külön-külön is jelentős tárgyi súlyúak. A bizonyítottság esetén a bűnhalmazat miatt kiszabható büntetés nagyságára, valamint a gyanúsított jelenlegi adatok szerint rendezetlen egzisztenciális körülményeire is tekintettel, az ügyészség álláspontja szerint a szökés, elrejtőzés veszélye reális” – olvasható a Fővárosi Főügyészség tájékoztatásában.

 Ahogy arról kedden kora reggel beszámoltunk, az egyébként budapesti férfit hétfőn késő délelőtt kapták el az egyenruhások a XII. kerületben, a Krisztina körúton. A rendőrség tájékoztatásból kiderült, nem “csak” az Oktogonon történt támadással gyanúsítják. A nyomozók szerint február 18-án az V. kerületben, a Széchenyi téren rabolt, illetve március 22-én Solymáron volt egy sikertelen fegyveres akciója.

Az Oktogon téri bankfiókot február 24-én pakolta ki. Videó készült róla a helyszínen, illetve később, egy bolti kamera is rögzítette bevásárlás közben, ennek ellenére hetekbe telt, míg azonosították.

A 24.hu úgy tudja, a férfinak Nem volt munkája, ezért döntött úgy, hogy más úton szerez pénzt az oktogoni bankrabló. Információink szerint bár P. Balázs költött a pénzből, a több millió forintos zsákmány nagy része előkerült.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik