Belföld

Egy Mazda cserbenhagyó sofőrjét keresik

Farkas György
Farkas György

újságíró, hírfőnök. 2016. 03. 30. 07:39

Az ismeretlen sofőr balesetet okozott, majd megállás nélkül elhajtott.

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya cserbenhagyás megalapozott gyanúja miatt nyomoz egy eddig ismeretlen személy ellen, aki február 16-án 2 óra 15 perc körül az általa vezetett ismeretlen rendszámú, kék színű, Mazdával közlekedett Nagykállón, ahol egy útkereszteződésnél baleset okozott.

Az “Elsőbbségadás kötelező” jelzőtábla ellenére nem biztosított elsőbbséget egy Suzukinak. Összeütköztek. A balesetben személyi sérülés nem történt, csak anyagi kár keletkezett a járművekben. Az ütközés után az ismeretlen sofőr megállás, a tőle elvárható segítségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínről. A rendőrség a baleset körülményeinek tisztázása érdekében várja az ismeretlen forgalmi rendszámú kocsi vezetőjének, illetve azok jelentkezését, akik a balesettel kapcsolatban bármilyen információval rendelkeznek.

Jelentkezni lehet a Nyíregyházi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán személyesen, telefonon a 06-42-524-600 hívószámon, vagy a 107-es, 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén! Névtelensége megőrzése mellett a nap 24 órájában elérhető és ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán is bejelentést tehet.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.