Belföld

A Kispál és a Borz egymilliónál is több támogatást kapott feltörekvő, fiatal együttesként

A hat éve megszűnt Kispál és a Borz is kapott pénzt a Cseh Tamás Programból, írja a Bors. A kezdeményezés eredeti célja az lett volna, hogy feltörekvő zenészeket támogassanak, most azonban úgy tűnik, más irányt vesz a program. Több olyan együttes is kapott a pénzből, akiket bőven nem lehet fiataloknak vagy kezdőknek nevezni. Ők azért pályáztak, hogy a meg nem kapott jogdíjaikat visszautalják nekik.

Egyik ilyen a Kispál és a Borz, akik néha megszűnnek, néha újra összeállnak, ha minden igaz, idén lesz a búcsú-búcsú koncertjük az orfűi fesztiválon. A lap megkérdezte a Cseh Tamás Program kollégiumának egyik tagját, Ricsi Pít, az Animal Canibals énekesét, aki szerint valóban úgy kezdődött a dolog, hogy a fiatal tehetségek voltak előtérben. Utána viszont növekedett a pályázatra kiírható összeg és ettől a helyzet is változott.

Azt mondja, itt több százmillió forintról van szó, amelynek nagy részét idén nem a fiatal tehetségek kapták, hanem azok, akik valamit letetettek az asztalra. Azt is fontosnak tartja, hogy a magyar zenekaroknak a külföldi karrierjét támogassák, ezért sok együttes kapott támogatást külföldi koncertekre vagy konferenciákra.

Kiemelt kép: Kispál, Facebook

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik