Belföld

25 fok is lehet a héten

idojaras(3)(430x286)(1).jpg (időjárás, napos idő, napozás, )
idojaras(3)(430x286)(1).jpg (időjárás, napos idő, napozás, )

Vasárnap

Délelőtt az északkeleti határvidéken és a Dél-Alföldön lehetnek nagyobb területen felhős körzetek, másutt jobbára gyengén felhős lesz az ég.

Napközben a Nyugat-Dunántúlon lesz a legtöbb napos óra, de ott is gomolyfelhők zavarják a napsütést. Kelet felé haladva erőteljesebb a felhőképződést, kevesebb napsütést, az Alföld és az Északi-középhegység keleti felében lokális, rövid életű záporokat is tapasztalhatunk helyenként. Késő délutántól a korábban felhős helyeken is gyors ütemben csökken a felhőzet, ugyanakkor a Dunántúlon nyugat felől vékony fátyolfelhőzet vonul fel. A délire forduló szél csak az Alpokalján és annak környékén élénkülhet meg a nappali időszakban.

Napközben többnyire 12 és 16 fok között várható a hőmérséklet, a tartósan felhős alföldi, és északi-középhegységbeli helyeken ennél egy-két fokkal lehet hűvösebb. Késő estére 3, 10 fokig hűl le a levegő.

Hétfő

Többnyire erősen felhős idő valószínű hosszabb-rövidebb napos időszakokkal, ugyanakkor a keleti megyékben néhány órás napsütés is lehet. Főként a Dunántúlon valószínű helyenként kisebb eső.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1, +5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 10, 15 fok között alakul.

Kedd

A gyakran változó felhőzet mellett hosszabb-rövidebb napos időszakok is lehetnek. Elszórtan valószínű záporeső, zivatar. A déli, majd a Dunántúlon délután északnyugatira forduló szél megélénkül, a Dunántúlon, illetve zivatarok környezetében megerősödik.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0, +7, a legmagasabb nappali hőmérséklet 13, 18 fok között várható.

Szerda

A fátyol- és gomolyfelhők mellett többórás napsütés várható, csapadék nem valószínű. A déli, délnyugati szél helyenként megerősödik.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2, 7, a legmagasabb nappali hőmérséklet 15, 21 fok között alakul.

Csütörtök

Napos idő várható kevés gomolyfelhővel, csapadék nélkül. A déli, délnyugati szél olykor megerősödik.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5, 10, a legmagasabb nappali hőmérséklet 19, 24 fok között alakul.

Péntek

Napos idő várható kevés gomolyfelhővel, csapadék nélkül. Az élénk délnyugati szél este északnyugatira fordul, időnként megerősödik.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7, 12, a legmagasabb nappali hőmérséklet 21 ,25 fok között alakul.

Az aktuális időjárásért keresd a www.kiderül.hu-t vagy kövesd a Facebookon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik