Belföld

Pilz Olivér: Válaszolt a kormány a levelünkre, az egyik tanár sírva fakadt

A tanártüntetések szervezője, matematika–fizika–biológia szakos tanár, a miskolci Herman Ottó Gimnázium közalkalmazotti tanácsának elnöke. Az elhíresült nyílt levél szerzője szerint az ígérgetések mind azért vannak, hogy "lefaragjanak az elégedetlen tömegből". Nem hisz sem Rétvári Bencének, sem Palkovics Lászlónak. Pilz Olivér villáminterjú.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az ATV Start reggeli műsorában azt mondta, hogy a Klik teljesen megszűnik. Sőt kiderült, hogy a Nemzeti Alaptanterv (NAT) és a kerettantervek átfogó felülvizsgálatát, a megtanítandó lexikális tananyag érezhető csökkentését, és az alapkészség-fejlesztés erősítését is támogatja a kormány. Szóval nem enyhülnek egy kicsit?

Hogy mit jelent valójában a Klik megszűnése, azt én még nem tudom. Átnevezés? Szétdarabolás? Ezekről semmit nem tudni. A fő cél az lenne, hogy ne centralizált legyen az oktatás, a döntéshozatal minél közelebb kerüljön az iskolákhoz, megfelelően legyen finanszírozva az egész rendszer, és szerencsétlen a kettős fenntartás is, vagyis, hogy az önkormányzat üzemeltet, az állam pedig fenntart.

A mostani hírekből úgy tűnik, hogy a kormány csak csinál valamit a maga módján, hogy béke legyen. Nem gondolkodnak rajta, hogy önök is tesznek egy lépést?

Szavakban nincs hiány.

Hónapok teltek el azóta, hogy megírtuk a nyílt levelünket. A szakszervezetek nagyon régóta tárgyalnak a kormánnyal, és érdemi döntés még semmiben nem született, annak ellenére, hogy folyamatosan hallunk ilyen mondatokat. Mindig kiderül, hogy nincs benne tartalom. Például a Klikkel kapcsolatban már korábban említette Palkovics államtitkár, hogy megtárgyalták az oktatási kerekasztalon az intézményfenntartó sorsát, aztán a résztvevők nem győzték cáfolni a dolgot. Ugyanez a helyzet a tananyagcsökkentéssel kapcsolatban, valóban elhangzott az oktatási kerekasztalon, csak semmilyen konszenzus nem volt és érdemi tárgyalás sem. Ha ez, ahogyan elhangzott, csak az alsó tagozatosokra vonatkozna, akkor meg az normális, hogy egy 11.-esnek 38 órája van? De ugye nem is tananyag csökkentésről kéne beszélni, hanem új tananyagot kellene felépíteni. Azt látom, hogy vannak ígéretek, csak éppen tettek nincsenek. Ha vannak is tettek, azok nem az alapját érintik a rendszernek.

MTI Fotó: Marjai János
MTI Fotó: Marjai János

Csak el lehet azt valahogy ismerni, hogy küzd a kormány.

A kormány azzal küzd, hogy csökkentse azt a tömeget, ami a mozgalmunk mögött áll. Ezek az ígérgetések mind azért vannak, hogy lefaragjanak az elégedetlen tömegből. Nem látom, hogy alapvető változásokra elszánta volna magát a kormány. Négy napja kaptam egy választ egy február 3-i levelemre, amiben az érettségiről kérdeztünk, és amiben semmilyen elmozdulás nincs a korábbi szabályokhoz képest. Sőt, olyan dolgok vannak benne, amitől az egyik kéttannyelvű osztályban tanító kolléga sírva fakadt.

Mert? Egyszerre kell két nyelven beszélnie?

Majdnem. A törvény szerint ugyanazon az órán kellene tanítania történelmi tananyagot magyarul és angolul is. Egyszeres órakeretben. Persze úgy, hogy a gyerekek tudjanak minden évszámot. Mintha az imént nem is azt idézte volna, hogy a kormány szerint csökkenteni kell a lexikális tudásanyagot.

A tettek és az elhangzott szavak köszönőviszonyban sincsenek egymással.

Akkor, ha jól értem, lesz munkabeszüntetés.

Ha szerda éjfélig nincs ajánlat tárgyalásra, elsősorban a 12 ponttal kapcsolatban, akkor polgári engedetlenség formájában egy órás munkabeszüntetés lesz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik