Belföld

Könyvelési csoda: nullásra hozták ki a veszteséges közműcégeket

Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Miniszté­rium parlamenti államtitkárának Szabó Szabolcs Együtt-képviselő írásbeli kérdésére adott válaszából kiderül: tavaly tényleges tevékenysége alapján több mint tízmilliárd forint veszteséget szenvedett el az öt nagy állami víziközmű-szolgáltató – számolt be a nol.hu. A legjelentősebb, közel hatmilliárdos üzemi veszteséget a Dunántúli Regionális Vízmű (DRV) mutatta fel, a Észak-dunántúli Vízmű (ÉDV), az Északmagyarországi Regionális Vízművek (ÉRV) és a Duna Menti Regionális Vízmű (DMRV)pedig egyaránt 1,4 milliárd körüli veszteséget tett le az asztalra. Egyedül a Tiszamenti Regionális Vízművek hiánya nem érte el az egymilliárd forintot.

Mindezek ellenére a lap szerint az adózott eredmény mindegyik cégnél 0 körül van, sőt az ÉDV több mint 100 milliós profitot termelt, de a legrosszabbul teljesítő DRV is közel 100 mil­liós nyereséget csinált. Az ellentmondást valamennyi cégnél a „rendkívüli eredmény” magyarázza. Ez rendre nagyjából megfelel a veszteség mértékének.

Kipótolhatták a hiányt?

A lap megszólaltatta a különös jelenséggel kapcsolatban Szigetvári Viktort, az Együtt elnökét. A politikus szerint rejtély mögött olyan számviteli trükkök lehetnek, amelyek a rezsicsökkentés, a vezetékadó és a víziközművek iparűzési adófizetés alá rendelése okozta kitermelhetetlen veszteségek elfedésére szolgálnak.

Fónagy válaszában „egyéb kapott és igényelt támogatások” is szerepelnek: ezek az előzetes tavalyi adatok szerint a DRV-nél 6,4, az ÉRV-nél 4,7, a TRV-nél 4,2, az ÉDV-nél 2,1, a DMRV-nél 1,6 milliárd forintot jelentettek. Azonban hogy ezek a pénzek hogyan érkeztek a közműcégekhez, nem látható, Szigetvári Viktor szerint azért, mert az EU tiltja a közvetlen állami támogatást. Az Együtt politikusa a lapnak úgy fogalmazott: a működés vagy díjbevételekből, vagy adófizetői pénzekből tartható fenn, így a „rezsicsökkentés hazugságát” el kellene felejteni.

 

 

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik