Belföld

Több százezer rászoruló gyerek étkezhet ingyen a tavaszi szünetben

Több százezer rászoruló gyerek részesülhet ingyenes étkezésben a jövő héten kezdődő tavaszi szünetben, miután a kormány 2015-ben úgy döntött, idén már minden iskolai szünetben térítésmentesen biztosítani kell egyszeri meleg ételt a rászoruló 14 év alatti iskolás, óvodás és bölcsődés gyermekeknek, írja a Magyar Idők pénteki számában.

Tavaly, amikor az önkormányzatoknak még pályázniuk kellett a nyári szünet alatti ingyenes étel fedezetére, 142 ezer gyermek kapott minden nap meleg ebédet. Idén viszont ezt a feladatot minden önkormányzatnak el kell látnia. A költséget az állam állja.

Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár korábban közölte: a települések által nyújtott étkezés költségeit az állam – az adott település adóerő-képességétől függően – akár teljes egészében állja, a tavalyi 3 milliárd forint után 2016-ban már 4,5 milliárdot fordít erre a költségvetésből, ami ötvenszázalékos emelést jelent.

A kormány szeptembertől tette ingyenessé az óvodások és bölcsődések étkeztetését. Ennek érdekében növelte a támogatás összegét is, míg öt évvel ezelőtt 28-29 milliárd jutott gyermekétkeztetésre, addig idén több mint 71 milliárd forint.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik