Belföld

Röszkei tömegzavargás – Elkezdődött a per

24.hu
24.hu

2016. 03. 17. 09:27

A vádirat ismertetésével elkezdődött a röszkei tömegzavargások vádlottjainak tárgyalása csütörtökön a Szegedi Járásbíróságon – írja az MTI.  Az ügyészség a kilenc szíriai és egy iraki állampolgárt – köztük egy nőt – tömegzavargás résztvevőjeként elkövetett határzár tiltott átlépésének bűntettével vádolja.

A vádirat szerint – a válsághelyzet kihirdetése után – szeptember 16-án több száz menekült gyülekezett a Röszke-Horgos közúti határátkelőhely szerb oldalán. A Magyarországra belépni akaró, kezdetben békés tömeg idővel agresszívvá vált, a kerítést feszegetve próbálta azt kidönteni, majd néhányan kövekkel dobálták a magyar oldalon felsorakozott rendőröket. Egy férfi megafonnal a kezében beszédeket tartott, és megpróbálta irányítani a magyar rendőrökkel szemben fenyegetően fellépő tömeget. A tömegzavargás résztvevői kidöntötték a határt védő kaput, amelyen keresztül – mások mellett – a vád alá helyezett tíz ember jogosulatlanul magyar területre lépett. Őket a rendőrök kiemelték a tömegből, majd őrizetbe vették.

A tárgyaláson jelen vannak az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának munkatársai is. A per csütörtökön és pénteken a vádlottak meghallgatásával folytatódik. A bíróság az ügyben később hozhat ítéletet.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

US actress Sharon Stone arrives on May 21, 2013 for the screening of the film "Behind the Candelabra" presented in Competition at the 66th edition of the Cannes Film Festival in Cannes. Cannes, one of the world's top film festivals, opened on May 15 and will climax on May 26 with awards selected by a jury headed this year by Hollywood legend Steven Spielberg.     AFP PHOTO / LOIC VENANCE / AFP PHOTO / LOIC VENANCE
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.