Belföld

Nem iszik-cigizik annyira a magyar tini

gundel szakközépesek (gundel szakközépiskola)
gundel szakközépesek (gundel szakközépiskola)
Fontos nemzetközi kutatás eredményeit összegezték, amiből kiderült, mennyire dohányosak, elhízottak vagy épp jóbarátok a magyar tinik.

Kevesebb alkoholt isznak és kevesebbet dohányoznak a magyar tinédzserek, mint 2010-ben, más országokkal összehasonlítva azonban még mindig kedvezőtlenek a magyar adatok – közölték azon a csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón, amin az Iskoláskorú gyermekek egészségmagatartása nevű nemzetközi kutatás jelentését ismertették. A felmérés az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és a Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet (Nefi) együttműködésében készült.

A rendezvényen Beneda Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségpolitikáért felelős helyettes államtitkára elmondta, hogy a következő hónapokban a kormány szakértőkkel újabb népegészségügyi programot alkot, amit még idén szeretnének elindítani. A helyettes államtitkár szerint pozitív irányba változott a fiatalok egészségi magatartása, azonban még sok tekintetben elmarad a fejlettebb országokétól.

Beneda közölte, hogy egyre több európai ország vezet be népegészségügyi termékadót, és a mai napig érdeklődnek külföldről a magyar szabályozás iránt, aminek megalkotása egy “hihetetlen innovatív lépés” volt.

Jó barátok, rossz szokások

A kutatás eredményeiről Török Krisztina, a Nefi főigazgatója elmondta, hogy Magyarországon kiemelkedően erősek a tizenévesek baráti kapcsolatai. A 11-13 évesek körében a magyar tanulók számoltak be a legnagyobb arányban erős baráti támogatásról, míg a 15 évesek között csak a svájci fiatalok előzik meg a magyarokat.

A túlsúlyos magyar fiatalok aránya – mintegy 20 százalék a 11-15 évesek körében – nem változott a korábbi kutatás óta, ez európai viszonylatban továbbra is közepesnek mondható. A táplálkozási szokások azonban kedvezően módosultak, többen fogyasztanak naponta zöldségféléket. Bár nem elegendő mértékben, de nőtt a testmozgás gyakorisága. A fiatalok kevesebbet nézik a tévét, ugyanakkor többet használják a számítógépet.

A lányok lelke betegebb

Pusztai Zsófia, a WHO magyarországi képviseletének vezetője a nemzetközi eredményekből azt emelte ki, hogy bár a fiúk túlsúlyosabbak, a lányok nagyobb arányban tartják magukat annak. A lányok rosszabb mentális állapotról számolnak be, mint a fiúk, és a nemek közötti különbség az életkor előrehaladtával növekszik. A táplálkozási szokások szintén romlanak az életkorral: mind a reggelizés, mind a gyümölcsfogyasztás gyakorisága csökken.

A rendezvényre készített összegzésben azt írták, hogy a kutatás szerint a fiatalok egészségét és jóllétét aláássák a társadalmi és a nemi egyenlőtlenségek. A kedvezőbb társadalmi-gazdasági hátterű családokban magasabb szintű a támogatás és a kommunikáció, így jobb a lelki egészség. Szereket inkább a fiúk fogyasztanak, míg a mentális egészségük a lányoknak veszélyeztetettebb.

A négyévente végzett reprezentatív felmérést (HBSC) 2010 után 2014-ben hajtották végre, ennek a kutatásnak a kielemzett eredményeit hozták most nyilvánosságra. Negyvenkét európai és észak-amerikai országot vizsgáltak, amelyekben 11, 13, 15 és 17 éves, iskolába járó gyerekeket kérdeztek meg, összesen csaknem 220 ezret – írja az MTI.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik