Belföld

Szégyellik a tarnazsadányiak, hogy a vécéjükkel foglalkozik az ország

A polgármester viszont nem bánja a közoktatás központosítását, mert „a Kádár-korban is mindenütt ugyanazt tanultuk”.

Erős túlzásnak nevezi a tarnazsadányi általános iskola igazgatója, hogy ekkora felhajtás lett az elképesztő állapotban lévő vécéjükből, ugyanakkor örül is annak, hogy a felhajtásnak köszönhetően „kinyíltak olyan kapuk, amelyek korábban nem”. A Népszabadság arról ír: a hírekkel ellentétben azért az nem igaz, hogy állna az udvaron a szennyvíz, az iskolafenntartó fizetett a szippantásért és közműtartozása sincs az intézménynek.

Dobi István polgármester a lapnak bírálta a Klik lassú ügymenetét, de azt mondta: nincs baja a központosítással. Nagyon furcsa érvet hozott: „a Kádár-korban is mindenütt ugyanazt tanultuk”, mondta. Azt azért az iskolafenntartó számlájára írta, hogy sok szülő a mosdó miatt nem akarja iskolába engedni gyerekét, miután a Klik csak 30 ezer forintot adott a nyári karbantartásra.

Öcsödi Kiss József igazgató azt mondta: „nevetséges és szégyelljük, hogy egy mosdó miatt figyel ránk az ország”, ráadásul szerinte sokan úgy forgatták az ügyet, hogy „lám, ilyenek a cigányok”, ugyanis az iskola 156 diákja roma. „Nézzék meg, minden gyerek tiszta, rendes ruhában van” – hangsúlyozta, azt viszont fájónak nevezte, hogy a diákjaiknak csak ötöde szerez középfokú végzettséget, mert a többség a tankötelezettségi korhatárt elérve eltűnik az iskolapadból.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik