Belföld

Négy éve tudták a hatóságok, hogy családja terrorizálja a Zala megyei kisfiút

gyermekbántalmazás (Array)
gyermekbántalmazás (Array)
Mégsem tettek semmit. Komoly mulasztást állapított meg az ombudsmani jelentés.

Súlyos hibákat követett el az illetékes gyermekjóléti szolgálat és a gyámhatóság, amikor az óvodából és az iskolából érkező jelzések ellenére sem vett védelembe egy családja által bántalmazott és terrorban tartott kisfiút, és nem tett feljelentést a szülők ellen – állapította meg az ombudsman a Magyar Nemzet által megismert vizsgálatában.

Székely László ombudsman a sajtóból értesült a Zala megyei kisfiú kálváriájáról. A vádirat szerint a most 32 éves K. Zsanett és élettársa együtt nevelte a nő előző házasságából született gyermeket. Az óvoda 2010 novemberétől komoly problémákat jelzett. a kisfiúval szemben túl nagy elvárásokat támasztottak a szülők, nevelőapja volt, hogy azért verte meg, mert nem tudta megmondani, mi volt az ebéd az óvodában. A gyerek másnap kék-zöld foltokkal ment óvodába, a nevelőapát egy óvónő felelősségre is vonta, ám a férfi ezt követően nem veréssel, hanem a gyerek hajának tépésével büntetett, annak ugyanis nem maradt nyoma. A kisfiú dadogni kezdett, bevizelt éjjelente, volt, hogy reggelig nedves ruhában kellett maradnia, máskor a gyereknek kellett kimosnia a bepiszkolódott ágyneműt. Édesapja pert indított a kisfiúért, így szabadult meg a gyermek a bántalmazó közegből.

Hiába jelzett az óvoda és az iskola

Az ombudsman azt vizsgálta: mulasztottak-e a hatóságok, ezért felkérte a Zala megyei Kormányhivatal gyámügyi és igazságügyi főosztályának vezetőjét, hogy indítson vizsgálatot az ügyben. A vizsgálat szerint a gyermekjóléti szolgálat 2010 novemberében került kapcsolatba a családdal, amikor az óvoda pedagógiai jellemzést készített a gyerekről. A jellemzés alapján a szakszolgálat kiállította a kisfiú törzslapját és egy adatlapot, ám ebből nem állapítható meg, hogy a gyerek kapott-e gondozást vagy csak nyilvántartásba vették őt.

Fél év múlva az óvoda még komolyabb vészjelzést küldött: 2011 májusában már arról értesítették a szakszolgálatot, hogy a gyereket rendszeresen bántalmazták otthon, a szolgálat munkatársai pedig egyetértettek abban, hogy pszichológus bevonására van szükség. A Magyar Nemzet cikke szerint ezt követően a pedagógiai szakszolgálat arról tájékoztatta az óvodát, hogy amíg a szülők együttműködnek, nem kell értesíteni a hatóságokat. Az esetkonferencián a gyámhatóság egy szakembere is megjelent, de ő sem tett feljelentést. 2012-ben a családgondozó telefonon vagy személyesen ellenőrizte a kisfiú életkörülményeit, ám problémát nem talált. 2013-ban már a gyerek iskolája jelzett: a kisfiú karján kék-zöld foltokat, a gyerek pólójának levétele után további sérüléseket észleltek. 2013 augusztusában új családgondozóhoz került az eset, aki többször csak telefonon tartotta a kapcsolatot az anyával. Végül az iskola májusi, bántalmazásról szóló bejelentését követően, jelentősen megkésve, október 22-én kezdeményezték a kisfiú védelembe vételét, ami csak decemberben történt meg. 2014 márciusában szintén az iskola jelzett, miszerint a családon belüli problémák valójában nem szűntek meg. A gyermekjóléti szolgálat csak ekkor javasolta a gyermek elhelyezését a vér szerinti apánál. Az erről szóló ítéletet 2014 júniusában mondta ki a Zalaegerszegi Járásbíróság.

Az ombudsmani vizsgálat szerint már 2011 májusában védelembe kellett volna venni a gyereket és már az iskola 2013-as első vészjelzése után meg kellett volna tenni a büntetőfeljelentést. A mulasztás miatt fegyelmi felelősségre vonást kezdeményezett a másodfokú gyámhatóság a gyermekjóléti szolgálat vezetőjénél.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik