Belföld

Kórházba került Orbán Viktor veje

De szerencsésen megúszta az esetet, már haza is engedték.

Tiborcz István, Orbán Ráhel férje egy konditermi baleset miatt került a Péterfy Sándor utcai kórház sebészetére kedden – informálta a Borsot egy olvasója. Az utóbbi hetekben a várandósságával a médiafigyelem középpontba kerülő Orbán Ráhel férje az orvosnak elmondta: az egyik gyúrópad mellett elhaladva véletlenül meglökött egy súlyzórudat, ami a jobb lábára esett. Nem voltak rajta súlyok, bár a rúd önmagában is legalább tíz-húsz kiló.

Tiborcz Istvánt megröntgenezték, merevítőt kapott a lábára, majd hazaengedték, egy ismeretlen barát érkezett érte autójával. A lap információi szerint gyógytornára nem lesz szüksége.

Tiborcz legutóbb a sokat kritizált kecskeméti és zalaegerszegi közvilágítási korszerűsítések miatt került a hírekbe. Február végén derült ki, hogy a korábban az érdekeltségébe tartozó ELIOS Zrt. által közbeszerzés útján korszerűsített világítási rendszerek nem működnek megfelelően, a lakóknak zseblámpával vagy rendőri kísérettel kell átkelniük a zebrán, ha el akarják kerülni a baleseteket. A DK a közbeszerzések miatt az EU Csalás Elleni Hivatalához fordult.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik