Belföld

Trafikrablásokra szakosodott a fiatalokból álló bűnbanda

Amit szereztek, azt fel is élték.

Csoportosan, felfegyverkezve, bűnszövetségben elkövetett rablás bűntettével miatt emeltek vádat egy négyfős banda tagjaival szemben, akik  trafikokat és kisebb élelmiszerboltokat raboltak ki. Az ügyészség a felnőttkorú vádlottakat fegyházban, társaikat  fiatalkorúak börtönében látná.

Az egymással régóta jó viszonyban társaság 2015. februárjában döntötte el, hogy megélhetésüket dohányboltok és kisebb élelmiszerüzletek kirablásából fogják fedezni, méghozzá úgy, hogy késsel megfenyegetik a lehetőleg egyedül lévő alkalmazottat. Hogy ne ismerjék fel őket, kapucnis pulóvert, sálat vagy símaszkot húztak.

Az első akciót ketten – egyik kamasz és az egyik felnőttkorú fiatal – bonyolította le tavaly február végén Debrecenben. Az egyik lakótelepi trafikot szemelték ki, majd miután meggyőződtek arról, hogy az eladó mellett nincs senki, bementek. Utóbbi támadó előhúzta a kést, míg cinkosa megállt az ajtóban, hogy a boltos ne tudjon kimenekülni, illetve vásárló se léphessen az üzletbe.  Megszerezték az aznapi bevételt, összesen 155 ezer forintot,majd elfutottak a helyszínről. Társaik kint vártak rájuk, figyeltek.  A pénzt ezután elosztották egymás között és felélték.

Júniusban lendültek ismét akcióba, akkor három dohányboltot és két élelmiszerüzletet pakoltak ki. 169 ezer, 60 ezer és 7500 forint – ennyit zsákmányoltak. A kár egyik esetben sem térült meg.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik