Belföld

Temetőben akart megerőszakolni egy 76 éves nőt egy karcagi férfi – Nyolc évet kapott

Az asszony a férje sírját gondozta, amikor odalépett hozzá az idegen. A támadó bokorba lökte, majd földre szorította. Azzal fenyegette, hogy leszúrja egy metszőollóval, ha kiabálni mer.

A Szolnoki Törvényszék kedden nyolc év fegyházbüntetésre ítélt egy 31 éves férfit, akit azzal vádoltak, hogy meg akart erőszakolni egy idős nőt a karcagi temetőben. A bíróság ezzel helybenhagyta az októberi – gyorsított – döntést.  A férfi és ügyvédje nem fogadta el az ítéletet, így került az ügy a törvényszék elé. A vádlottat –  aki többszörös visszaesőnek számít – a bíróság szexuális erőszak bűntettében találta bűnösnek, és kimondta: feltételesen nem bocsátható szabadlábra.

Az ítélet szerint a férfi szeptember 30-án, délután 2 órakor támadt rá a 76 éves asszonyra, aki férje sírjánál a virágokat gondozta. Először beszélgetett vele, majd amikor áldozata hátat fordított neki, a bokorba lökte, a földre szorította, majd lehúzta a nadrágját és az alsóneműjét. Ahogy a bíróság fogalmaz “szexuális erőszakot alkalmazott”. A nő segítségért kiáltott, ekkor támadója megütötte és azzal fenyegette, hogy leszúrja egy metszőollóval. Az asszony ennek ellenére is folyamatosan ellenállt, és amikor meglátta, hogy emberek közelednek feléjük, ismét kiáltott. A férfi ezután elmenekült. Az idős nő könnyű sérüléseket szenvedett – írja a Szolnoki Törvényszék.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik