Belföld

Elképesztő mesével rukkolt elő a brutális érdi kettős gyilkosság vádlottja

A férfi fejszével ölt, majd rágyújtotta a házat áldozataira.

Bíróság elé állították kedden azt a férfit, aki a vád szerint megölte élettársát és ismerősét Érden 2014 májusában, majd rájuk gyújtotta a házat. Az ügyet a Budapest Környéki Törvényszék tárgyalja, a vádlottra életfogytig tartó szabadságvesztést kért az ügyész.  A férfinak különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt kell felelnie.

A vádirat szerint a férfi nem dolgozott, élettársával Budapesten, ismerősöknél éltek. A nő prostituált volt, az így szerzett pénzt a a későbbi gyilkossal együtt költötték el. Mindketten napi rendszerességgel fogyasztották a „Zene” fantázianevű új pszichoaktív drogot. Az áldozat Érden, a szerény nyugdíjából élt. Ismerte őt a vádlott és az élettársa is, sőt a nő egy ideig együtt is élt vele. Miután visszaköltözött a vádlotthoz, többször került nehéz anyagi helyzetbe, ekkor általában elment hozzá, hogy pénzt szerezzen.  Így történt ez 2014 májusában is.

Az ominózus napon, az esti órákban azonban a vádlott is bekopogott az érdi házba, ahol végül éjszakába nyúlóan veszekedtek a lakóval. Vita közben a vádlott egy fejszével előbb a férfit, majd az élettársát bántalmazta: lábukat, fejüket, testüket ütötte. Mindketten eszméletüket vesztették. A gyilkos azért, hogy tettét leplezze, több ponton felgyújtotta a házat, majd az egyik ablakon keresztül elmenekült a helyszínről. A bántalmazott férfi szén-monoxid-mérgezés, a nő a sérülések miatt vesztette életét. A támadót elfogták.

Az ügyészség január végén közölte, hogy vádat emelt az ügyben.

A férfi korábban részletes beismerő vallomást tett, most azonban a bíróságon az állította, nem emlékszik semmire, mert annyira be volt állva a drogról. Egy zavaros és látszólag felületesen megmunkált történettel állt elő, miszerint a rendőrök beszélték rá, hogy vállalja magára a szörnyű bűncselekményt mondván: előbb-utóbb meglesz az igazi tettes, ő pedig kártérítési pert indíthat.

Kiderült, a vádlott többször volt már büntetve, többnyire kisebb súlyú bűncselekmények – például lopás – miatt, de belekeveredett egy emberölési ügyben is. Éveket töltött rács mögött.

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik