Belföld

A miniszterelnök szerint nagy lehetőség előtt áll a magyar-azeri együttműködés

A jelenlegi helyzet nemcsak kihívást, hanem óriási lehetőséget is jelent - mondta a miniszterelnök Bakuban.

A kormányfő az országban tett kétnapos hivatalos látogatása keretében Ilham Alijev azeri elnökkel találkozott a Baku melletti elnöki palotában.

A megbeszélés után tett sajtónyilatkozatában Orbán Viktor kiemelte:

Magyarország látja az olajárak okozta gazdasági nehézségeket, de elismeréssel figyeli, ahogyan Azerbajdzsán reagál az új helyzetre. Nem lehet úgy folytatni a gazdaságpolitikát, ahogy korábban tették, mindenkinek alkalmazkodnia kell az új helyzethez, és ebben Magyarország jó partner lehet, kihasználhatják a tudását az együttműködésben egyebek mellett a mezőgazdaság, az IT és az energetika területén.

A miniszterelnök szerint Azerbajdzsán megerősödve kerül ki a mostani helyzetből, diverzifkáltabb gazdasága lesz, amelyben Magyarország is szerepet kaphat, és megerősítik a két ország kapcsolatát. Az elmúlt időben megnőtt a két ország közötti gazdasági aktivitás, ezért indokolt az évenkénti magas szintű politikai találkozó, hogy újabb lendületet adjanak a gazdasági és kulturális együttműködésnek. Véleménye szerint a mostani látogatás során sikerült megerősíteni a két nép barátságát, a kölcsönös tiszteletet a vezetők között, és olyan üzleti lehetőségeket teremtettek, amelyeket a két nép javára használhatnak ki a jövőben.

Baku, 2016. március 6. A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen a hivatalos látogatáson Azerbajdzsánban tartózkodó Orbán Viktor miniszterelnök (b) és Ilham Aliyev azeri elnök sajtótájékoztatója a Baku melletti elnöki palotában 2016. március 6-án. MTI Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs
Fotó: Szecsődi Balázs/Miniszterelnöki Sajtóiroda/MTI

Orbán Viktor emlékeztetett arra is, hogy a kilencvenes évek elejéhez képest Azerbajdzsán hatalmas fejlődésen ment keresztül, és egy szinte reménytelen helyzetből a világ legjobban tisztelt és gyakran irigyelt országai közé emelkedett. Hozzátette: ehhez kellett a nép elkötelezettsége, szerencse, és olyan vezetők, akik végigvezették az országot ezen a nehéz, felívelő szakaszon. A világ nem könnyen ismeri el a sikert, azonban előbb-utóbb a munka és a siker utat tör magának. Ezt látni Azerbajdzsán esetében is, amelynek elismertsége, súlya és tekintélye jelentősen megnőtt az elmúlt években. Európából nézve stabil, kiszámítható, sikeres, a Kelet és Nyugat közötti együttműködést elkötelezetten szolgáló országot látnak, amelynek világos szellemi háttere van, mégis képes magába foglalni az európai politikai rendszerek sok sajátos elemét, és ez értékelte fel a súlyát az elmúlt években – mondta.

Ilham Alijev kiemelte: Magyarország közeli barátja Azerbajdzsánnak, kapcsolataik stratégiai jellegűek. A két nép kapcsolatai folyamatosan fejlődnek, és a politikai kapcsolatok magas szintje hatással van minden más területre – vélekedett.

Baku, 2016. március 6. A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen a hivatalos látogatáson Azerbajdzsánban tartózkodó Orbán Viktor miniszterelnök (b) és Ilham Aliyev azeri elnök sajtótájékoztatója a Baku melletti elnöki palotában 2016. március 6-án. MTI Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs
Fotó: Szecsődi Balázs/Miniszterelnöki Sajtóiroda/MTI

Az azeri elnök szerint Magyarország fontos szerepet játszik az EU és Azerbajdzsán közötti együttműködés fejlesztésében, és remélhetőleg a továbbiakban is támogatja e folyamatot.

Úgy látja, hogy a politikai kapcsolatok alapjához a gazdasági együttműködés is hozzájárul. Üdvözölte, hogy tavaly nőtt az Azerbajdzsánba irányuló magyar export, és beszámolt róla, hogy vasárnap részletesen megvitatták az energetikai együttműködés lehetőségeit. Országának komoly gáztartalékai vannak, amelyeket az energiabiztonság és diverzifikáció céljából fel lehet használni, és ez tovább erősíti kapcsolataikat az európai nemzetekkel.

Ugyancsak felhívta a figyelmet a mezőgazdasági együttműködésben rejlő lehetőségekre, mint mondta, Magyarország tapasztalata nagyon hasznos, a magyar mezőgazdaság igen fejlett, és ennek az ágazatnak a fejlesztése Azerbajdzsán számára prioritás. Arról is beszélt, hogy Magyarország olyan független politikát folytat, amely kizárólag a magyar nép érdekeit szolgálja a kül- és belpolitikában egyaránt. Magyarország nagyon jól lábalt ki a válságból, kormánya védi a népe érdekeit, azon munkálkodik, hogy az ország fejlődjön, és a nép támogatja – mondta Ilham Alijev.

Fotó: Szecsődi Balázs/Miniszterelnöki Sajtóiroda/MTI

A látogatás keretében Orbán Viktor Magyar Érdemrend kitüntetést adott át Mehriban Alijevának, a Heydar Alijev Alapítvány elnökének. Az ebből az alkalomból mondott beszédében hangsúlyozta: e kitüntetést a magyar köztársasági elnök adományozza, aki a nemzeti egység megtestesítője, így az egész magyar nemzet elismerését fejezik ki ezzel.

Mint mondta, Mehriban Alijeva tevékenysége világszerte ismert és elismert, és Magyarországon is nagy szeretettel gondolnak rá azok a gyermekek, akiket abban az otthonban gondoznak, ahol ma neki köszönhetően könnyebb az élet. Egy muzulmán alapítvány segített egy keresztény intézményt, ezzel két kultúra és vallás képviselői között jött létre egy szeretetteljes szövetség – fogalmazott. A kormányfő hozzátette: ez figyelemre méltó egy olyan világban, ahol ma már másról sem beszélnek, mint a vallások közötti konfliktusokról.

Mehriban Alijeva az elismerést megköszönve azt mondta: olyan barátság van a két ország között, amely meghatározza az együttműködésüket, sok területen létesítettek kapcsolatot egymással.

Korábban Orbán Viktor és felesége, Lévai Anikó koszorút helyezett el a Tisztelet Fasorán, Heydar Alijev nemzeti vezető sírjánál, majd felesége, Zarifa Alijeva síremlékén.

A látogatás utolsó programjaként Ilham Alijev és Mehriban Alijeva díszebédet ad a delegációnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik