Belföld

Lázongó fideszesektől tarthat a kormány

A rendeleti költségvetés magában nem feltétlenül hoz leminősítést, de ha visszaél vele a kormány, azt kíméletlenül beárazzák majd.

A kormány „elkezdett félni a saját frakciójától” – így kommentálta a Népszabadságnak egy makrogazdasági szakember, hogy bevezetnék a rendeleti költségvetés-módosítást. Szerinte álságos az az indoklás, hogy ezzel gyorsítani szeretnék az ügyeket, mert rendkívüli eljárással a kormány eddig is azt tolt át a parlamenten, amit akart. Ugyanakkor tarthatnak a parlamenti kontrolltól, mert a Fidesz-frakcióban már lázonganak az oktatás- és egészségügy helyzete, valamint a jegybank pénzszórása miatt, és egy-egy jelentősebb kiadásnál betarthatnak a képviselők – fejtette ki.

A lap által megkérdezett volt miniszterek és pénzügyminisztériumi államtitkárok azt mondták: a rendeleti költségvetés javaslata egyelőre nem befolyásolja hazánk hitelminősítését, még az sem, ha törvény lesz ebből. A piac felé ugyan nincs jó üzenete ennek, de a hitelminősítők még nem mennek bele ilyen mélységig a részletekbe.

Ugyanakkor, ha ez a lehetőség rendszeresen rontja a költségvetési hiánycél elérésének esélyét és rendszerszintű kockázattá válik, akkor a rendeleti költségvetést „könyörtelenül beárazzák” majd a hitelminősítők, ami több tízmilliárd forint plusz terhet jelenthet a költségvetésnek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik