Belföld

Egy üres telekre vonszolta, majd megerőszakolta a 15 éves lányt Salgótarjánban

A tinédzser sokkos állapotban tért haza, eltelt egy kis idő, mire el tudta mondani, mi történt vele.

A buszon nézte ki magának áldozatát az a 19 éves fiatal, aki a gyanú szerint megerőszakolt egy 15 éves lányt február közepén Salgótarjánban. Miután leszálltak, követte, majd megszólította és ajánlatot tett neki. Miután elutasító választ kapott, megütötte a tinédzsert és egy üres telekre vonszolta. A lány sokkos állapotban tért haza, eltelt némi idő, mire képes volt elmondani anyjának, hogy mi történt vele. Ezután azonnal feljelentést tettek.

“A tettesnek körülbelül egy óra előnye volt. A főkapitányság és a városi kapitányság állományából több nyomozócsoportot szerveztünk, egyidejűleg kezdtük meg a helyszínen a tárgyi bizonyítékok felkutatását és a kórházba szállított lány meghallgatását. Segítségével grafikát készítettünk az elkövetőről, amelyet elküldtünk a szomszédos megyék rendőreinek, sőt a szlovák kollégáknak is. Ellenőriztük a városból indult buszok, vonatok utasait – mondta a Zsaru magazinnak Kalmár Zsolt ezredes, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettese.

A tetthely környékéről korábban több nő jelezte, egy férfi szexuális tartalmú, durva megjegyzéseket tett rájuk, molesztálni próbálta őket. Ezen a szálon is folyt a nyomozás. A rendőrök megnézték a térfigyelő kamerák felvételeit, és a grafikán látható férfit keresve járták a várost. Közben elkészítették a személyiségprofilját, amely alapján olyan embert kerestek, aki nemrég bukkant fel Salgótarjánban, feltehetően rovott múltú, agresszív, és különös tetoválás vagy heg van rajta

“Másfél tucatnyi férfira szűkítettük a lehetséges gyanúsítottak körét, köztük volt a miskolci B. József is, aki ellen elfogatóparancs volt érvényben. Felderítettük tartózkodási helyeit, és február 15-én 18 óra körül Salgótarjánban elfogtuk. Abban a lakatlan házban, amelybe a közelmúltban önkényesen beköltözött, megtaláltuk a bűntett idején viselt ruháját és egy kesztyűt, amelynek párját a tetthelyen hagyta. DNS-mintája alapján a bűntett elkövetőjeként azonosították a szakértők” – nyilatkozta az ezredes.

A fiatalt a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte, szexuális erőszak bűntette miatt folyik eljárás ellene.

salgótarjáni erőszakoló
Fotó: Sebestyén Jenő, NMRFK

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik