Belföld

Megtalálhatták az eltűnt győri lány holttestét

Minden jel arra mutat, hogy a januárban eltűnt B. Rebeka holttestét találták meg.

Úgy tűnik, a Győrben eltűnt lány, B. Rebeka holttestét találták meg a városban. Legalábbis az Eltűnt emberekért Facebook-csoport az “Őszinte részvétünk” mondattal osztotta meg a lány fotóját, a Győri Rendőrkapitányság pedig közülte, délelőtt találtak egy holttestet.

Az elsődleges vizsgálatok kizárták az ön- és idegenkezűséget, így a rendőrség közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja a történteket.

A Kisalföld úgy tudja, a lány testvére ezt írta ki Facebook-oldalára: “Ma megkaptuk a hírt, amit bár sosem kaptunk volna meg. Megtalálták a testvérem holttestét.” Hogy valóban a lány testét találták meg, megerősíti az is, hogy a rendőrség honlapján már nem szerepel a lány neve az eltűnt személyek között.

A Velvet felidézi, hogy B. Rebeka január 25-én tűnt el, egy barátnőjéhez indult, legalábbis ezt mondta, pedig hetek óta nem beszéltek. A lánynál se telefon, se iratok nem voltak, és a rendőrök is hiába kutatták át a szobáját, számítógépét, nem leltek nyomra.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik