Belföld

Csak a jobboldali pártok egyeztetnek a kvótanépszavazásról

Az MSZP és az LMP nem ment el a pénteki tanácskozásra.

A kormány mellett a Fidesz, a KDNP és a Jobbik vesz részt a kötelező betelepítési kvótáról rendezett pénteki egyeztetésen. Az ötpártinak tervezett találkozón az MSZP és az LMP frakciója nem képviselteti magát.

Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője a népszavazás körülményeinek tisztázásával indokolta az egyeztetés összehívását. Azt mondta: a menekültekről nem lehetne népszavazást tartani, mert nemzetközi jogszabályok vonatkoznak rájuk, de a kötelező betelepítési kvóta nem róluk, hanem egy eljárásról szól. Szerinte az EU jogalkotó szervei olyan jogkörben hoznak döntést, amit senki nem  adott át nekik.

Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője azt mondta, bízik abban, hogy a kormánypártok is nemzeti ügyként kezelik a problémát. Kijelentette: nem gondolja, hogy az alaptörvény módosítása nélkül végre lehetne hajtani a népszavazást, de úgy véli, „ügyes diplomáciával és külpolitikával” Magyarország „példát mutathat más tagállamoknak és lavinát indíthat el”. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik