Belföld

A szocialisták miatt módosítana a népszavazáson a Fidesz

Szerintük az MSZP a botránykeltésben érdekelt, pedig épp az ellenzéki párt politikusaira küldtek kopaszokat.

„Már másodszor csináltak balhét a szocialisták a Nemzeti Választási Irodánál népszavazási kérdés kezdeményezésekor, a szocialisták ugyanis a botránykeltésben érdekeltek” – írja a Fidesz-frakció csütörtöki közleményében, melyben arra reagálnak, hogy az MSZP-s Harangozó Tamás az igazságügyi miniszter felelősségét vetette fel a Nemzeti Választási Irodánál kedden történtek miatt.

Mint ismert, a baloldali ellenzéki párt a vasárnapi boltzár ellen kívánt népszavazási kezdeményezéssel élni, a helyszínen azonban megjelent a herceghalmi polgármester felesége és egy kigyúrt, kopasz férfiakból álló csoport, és megakadályozták a korábban érkező szocialistákat abban, hogy ők adhassák le előbb kérdésüket.

A Fidesz-frakció a szocialistákat hibáztatja és botránykeltést emleget, közleményeikben letagadták, hogy közük lenne az odaküldött „biztonsági” emberekhez. Csütörtöki közleményükben az áll: „el kell kerülni, hogy ilyen helyzet előállhasson, ezért a Fidesz támogatja, hogy az NVB tegyen javaslatot a jogszabályi környezet megváltoztatására”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik