Belföld

Vádlottak padján a tolvajt “halálra üldöző” autós – Elkezdődött a per

kolosy téri motorosbaleset (kolosy tér, motorosbaleset, )
kolosy téri motorosbaleset (kolosy tér, motorosbaleset, )
Ellopták a táskáját, ő vissza akarta szerezni, de tragikus baleset történt. A sofőrt bíróság elé állították szerdán.

Elkezdődött az elmúlt évek egyik legvitatottabb ügyének pere szerdán Budapesten. Az autós vissza akarta szerezni az ellopott táskáját, de baleset történt, a tolvaj pedig meghalt. A sofőr a vádlottak padjára került.

A végzetes baleset 2012 decemberében történt a Kolosy téren. Rövid idő alatt világossá vált, nem „hétköznapi tragédiáról” van szó, az ügy sokkal komplikáltabb és szokatlanabb, ugyanis a kétkerekűn tolvajok ültek, akik néhány perccel korábban, a Zsigmond téren betörték egy autó ablakát, és ellopták a sofőr táskáját. Ők menekültek, a holmi tulajdonosa pedig követte a tulajdonát. A motorosok elcsúsztak, egyikük a földön maradt, cinkosa elszaladt.  Utóbbit később elkapták, a másik férfi viszont a kórházban belehalt sérüléseibe. Úgy tudni, egyikük sem volt már ismeretlen a hatóságok előtt.

Nagy port kavart, amikor kiderült: a sofőrből gyanúsított lett. Megtörtént a vádemelés, az ügyészség úgy látta, halált okozó közúti veszélyeztetés miatt kell felelősségre vonni a nőt, aki a volán mögött ült. Tavaly azonban nem várt fordulat történt, amelyről a 24.hu számolt be elsőként. Amikor megkezdődött a per előkészítése, a bíró, akinél az iratok landoltak, úgy látta, nem halált okozó közúti veszélyeztetés történt, hanem emberölés. A vádat végül nem minősítették át.

Az autós tavaly márciusban a 24.hu-nak részletesen beszélt a történtekről. Cikkünket itt találja.

“Az ember évekig tanul, dolgozik, adót fizet, gyereket nevel, távolról sem ismeri a bűnt, és egyszer csak gyilkost akarnak csinálni belőle ” – hangzott el egyebek mellett.Andrea akkor elmondta, nem akarta, hogy bárkinek baja essen.

“Teljesen nem lehet ezt soha feldolgozni. Ha meghal egy ember, akinek a halálához közünk volt, az bennünk marad örökre.”

Beszélt arról is, hogy amennyiben a bíróság nem az ő oldalára áll, leüli a büntetését, de a döntést soha nem fogja igazságosnak tartani.

A sofőr ellen egyébként a balesetben meghalt motoros élettársa kártérítési pert akart indítani, ám ezt a bíróság elutasította. Ám ha bűnösnek találják, ezt a kártérítési igényt – sok másikkal együtt – ismét vizsgálni fogják. Azt mondta, ha bíróság nem az ő oldalára áll, leüli a büntetését, de a döntést soha nem fogja igazságosnak tartani.

Az ügyet a vácszentlászlói fagyállós gazda esetével szokták párhuzamba állítani, mert bár a két történtek merőben eltér, hasonló kérdéseket vet fel. A férfi, akinek rendszeresen tolvajok jelentek meg a portáján, fagyállót kevert a meggyborába, amely elfogyasztása után egy ember – az italából lopó tolvaj – meghalt, ketten pedig rosszul lettek. Ő első fokon hét évet kapott. Az ügyészség szokatlan lépésre szánta el magát: két nappal később közleményt adtak ki, amelyben azt írták, a vádlott javára jelentettek be fellebbezést. Álláspontjuk szerint a gazda „szándéka emberölés elkövetésére még eshetőlegesen sem irányult”, magyarán nem akarta, hogy bárki meghaljon.

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik