Belföld

A Fidesz félelmétől a kopaszokig

Magyar Kornélia, a Magyar Progresszív Intézet igazgatója a Magyar Nemzetnek azt mondta: a történtekért a jogalkotót terheli felelősség, amiért 2013-ban úgy módosította a népszavazási törvényt, hogy ugyanabban a témában csak egy kezdeményezést lehessen benyújtani. Ha igaz a hír, hogy a fideszes Kubatov Gáborhoz köthető ferencvárosi biztonsági emberek akadályozták az MSZP népszavazási kérdésének benyújtását, az szintén a kormányzat felelősségét veti fel.

A szakértő szerint a tegnapi dulakodás a rendszerváltás utáni időszak egyik megalázó pillanata, mélypontja volt, rombolta a jogállami intézményrendszerbe vetett közbizalmat.

Eddig azt hihettük, ilyesmi csak a Balkánon fordulhat elő.

Ezt mondta Magyar Kornélia, aki szerint a Fidesz a referendum óriási mozgósítóerejétől fél, mivel az – hasonlóan a 2008-as, általa kezdeményezett szociális népszavazáshoz – valójában a kormánnyal szembeni bizalmi szavazás lenne.

Kiszelly Zoltán politológus is a hatalom félelmével magyarázta a történteket. Szerinte a Gyurcsány-kormányhoz hasonlóan Orbán Viktor kabinetje is próbálja korlátozni a közvetlen, részvételi demokráciát, azt reméli, minél több idő telik el, a társadalom annál inkább elfogadja a vasárnapi zárva tartást. A 2008-as népszavazás tapasztalataiból kiindulva félnek egy referendum következményeitől, azonban fölösleges ilyen eszközökkel élniük, hiszen kétséges, sikerülne-e kétmillió támogató szavazatot szerezniük a szocialistáknak az ügy mögé.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik