Belföld

Szigorítottak a ménes az autónak hajtó csikósok ítéletén

Két év négy hónap fogházbüntetésre súlyosította a Debreceni Törvényszék annak a két vádlottnak a büntetését, akik harmadik társukkal 2012. január elsején okoztak halálos balesetet a Hortobágyon.

A vádlottak egy 25 lóból álló ménest hajtottak ki az útra, amelybe szemből belerohant egy autós. A gépkocsit vezető fiatal férfi meghalt, barátnője maradandó sérülést szenvedett – közölte az ítélethirdetés után a törvényszék szóvivője kedden.

halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségében első fokon a Hajdúböszörményi Járásbíróság 2015 júniusában hozott ítéletet, melyben az elsőrendű vádlottat 1 év 4 hónap, a másodrendűt 2 év szabadságvesztésre ítélte. Ezt súlyosította most a Debreceni Törvényszék mindkét vádlott esetében 2 év 4 hónap fogházbüntetésre. A harmadrendű vádlott büntetését ugyanakkor helybenhagyta, ő első fokon és most jogerősen is 10 hónap fogházbüntetést kapott, 2 év próbaidőre felfüggesztve.

Az ügy előzménye: 2012 januárjában az első- és másodrendű vádlott korlátozott látási viszonyok között 25 lovat hajtott Hajdúnánásról Polgár irányába, a lovak téli szálláshelyére. A hajtás alternatív útvonala nem volt járható, ezért választották a közutat: a ménest a Hortobágy folyó hídján hajtották át.

A harmadrendű vádlott gépjárműve vészvillogóját működtetve a ménes előtt haladt. A főúton a sértett és barátnője látta a másik sávban közeledő autóst, de a ménest legfeljebb 32-36 méter távolságban észlelték először.

A sértett autójába a vágtázó lovak belerohantak, a huszonéves férfi a helyszínen életét vesztette. A vádlottak egyértelműen megszegték az állathajtásra vonatkozó szabályokat, többek között azzal is, hogy az első- és másodrendű vádlott ittas állapotban kezdte el a hajtást állapította meg a bíróság.

Nagy Antal bíró indoklásában kifejtette: a vádlottak tudatosan, az éjszakai sötétség határán hajtották fel a közútra a lovakat, amelyek több száz méteren át vágtáztak az úton. Bár nem állt szándékukban, hogy közvetlen veszélyt okozzanak, kockáztattak, aminek más fizette meg az árát – fogalmazott a tanács elnöke.

Az indoklásban elhangzott az is: a szakértő a vádlottaknak legkedvezőbb adatokkal számolt, és szakvéleményében azt állapította meg, hogy a lovak óránként 30 kilométeres sebességgel haladhattak. Valójában azonban a lovak 40-50 kilométer óránkénti sebességgel vágtázhattak, a ménest 30 méteres távolságból észlelve pedig a balesetet nem lehetett elkerülni. Az ütközést legfeljebb akkor lehetett volna elkerülni, ha a sértett az úton 23,9-39,2 kilométer közötti óránkénti sebességgel haladt volna, ez viszont nem volt elvárható – ismertette a döntést a szóvivő.

A bíróság a másodrendű vádlottat segítségnyújtás elmulasztása miatt is felelősségre vonta, ugyanis ő nem ment oda az autóhoz és nem nyújtott segítséget a sérülteknek.

A törvényszék úgy ítélte meg, hogy az elsőfokú bíróság enyhe büntetést szabott ki, ezért súlyosították az ítéletet – közölte Tatár Tímea,  a törvényszék szóvivője.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik