Belföld

Nagyfai fogolyzendülés – Tíz menekült ellen emeltek vádat

24.hu
24.hu

2016. 02. 23. 11:13

Órákon át törtek.zúztak. Azt akarták, hogy engedjék el őket.

Vádat emeltek tíz  idegenrendészeti őrizetessel szemben fogolyzendülés miatt. Az ügyet a Szegedi Törvényszék tárgyalja majd.

A vádirat szerint a tiltott határátlépés miatt kiutasításra ítélt menekültek “elégedetlenek voltak helyzetükkel, illetőleg szabad eltávozásban is reménykedtek”. 2015.
október 23. reggelére az egyik zárka nyolc fogvatartottja felfeszítette a padlóhoz rögzített emeletes ágyat a nagyfai befogadóállomáson, majd a hegesztésnél kettétörte azt és eltorlaszolta az ajtót.

Amikor az őrök ezt észrevették, a menekültek közölték velük: el szeretnének menni, illetőleg “ígéretet kapni helyzetük megoldására”. Azt mondták, ha kell, megölik magukat. Az ételt sem fogadták el. Ahogy az ügyészség fogalmaz, az elégedetlenség a fogvatartottak között több zárkára is átterjedt, amely végül rongálásba torkollott. Ketten kitörték az ablakokat több, ismeretlenül maradt társuk pedig további kilenc zárkában tört-zúzott. Mindez egészen este 11 óráig tartott. Voltak, akik könnyű sérüléseket szenvedtek rongálás közben.

“A vádlottak magatartásukkal a büntetés-végrehajtási intézet rendjét súlyosan  veszélyeztető nyílt ellenszegülésben vettek részt” – áll az ügyészség közleményében.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2015. július 19.
Holender Filip, a Honvéd játékosa (j) és a fehérvári Szolnoki Roland a labdarúgó OTP Bank Liga 2015/16-os idényének 1. fordulójában vívott Budapest Honvéd - Videoton FC  találkozón a fõvárosi Bozsik Stadionban 2015. július 18-án este. A Honvéd 1-0-ra nyert a címvédõ Videoton ellen.
MTI Fotó: Illyés Tibor
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.