Belföld

Index: polgármester felesége az MSZP-t beelőző idős nő

A választási időszakban Orbán Viktoros kitűzővel járkált a településen Erdősiné, aki kopaszokkal ment a választási irodához.

Erdősi László András herceghalmi polgármester felesége az az idős nő, aki egy kopaszokból álló csoport segítségével beelőzte az MSZP-t kedden reggel a Nemzeti Választási Irodában – tudta meg az Index.

A portál vonalas telefonszámán hívta kedden este a házaspárt. A kagylót először Erdősiné vette fel, de megszakította a vonalat, amint megtudta, hogy újságíró keresi. Néhány perccel később a polgármester hajlandó volt beszélni velük, nem cáfolta, hogy felesége vitte be a népszavazási papírokat, de ennél többet nem árult el.

Erdősi 2010-ben a Fidesz jelöltje volt, 2014-ben függetlenként indult. Az Index forrásai szerint a választási időszakban a nő Orbán Viktort ábrázoló, „Az én miniszterelnököm” feliratú kitűzővel járkált a településen.

A Fidesz később közleményt adott ki, amit azzal indokoltak, hogy az Index írása szerintük félrevezető sugalmazásokat tartalmaz, mert a párt 2014-ben saját jelöltet állított az akkor már függetlenként induló Erdősi Lászlóval szemben.

A 444 azt írja: a polgármester 2014-ben nagyon összeveszett a Fidesszel, mást indítottak helyette, mert a helyi párttagok szerint “nemtörődöm” volt. Emiatt nagyon megsértődött, elindult függetlenként és 45 százalékkal nyert. A helyi fideszesekkel állítólag azóta sem békült ki. Feleségéről viszont nem gondolják a helyiek, hogy magától akciózott volna a választási irodánál és furcsának tartják, hogy az ügy középpontjába került. Ma délelőtt ugyan hallgatag volt, de azt mondták, inkább az jellemző rá, hogy az utcán is hangosan perel haragosaival.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik