Belföld

Gyöngyöspata – Mégis nyomoznak a „Meghalsz” felirat miatt

A rendőrség cáfolja, hogy csak látszólagos a béke, torzítást, hangulatkeltést emlegetnek.

A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság közleményben cáfolja a nol.hu „A cigánytelep felé kanyarodnak, aztán véletlenül felgyullad valami” című cikkét. Mint írják, hogy a helyszíni riport a valóságot eltorzította, és

célja nyilvánvalóan a rendőrség tevékenységébe vetett közbizalom gyengítése. Az írás azt sugallja, hogy a településen autókkal, motorokkal érkező csoportok jelenlétükkel félelmet keltenek, és rejtélyes tűzeseteket okoznak.

A főkapitányság emlékeztet rá, hogy a rendőrségre ilyen bejelentés eddig nem érkezett. Gyöngyöspatán négy éve már van rendőrőrs, az ott szolgáló rendőrök sem tudnak ilyen csoportokról. A Népszabadságnak a mátrai településen a helyiek is azt mondták, amióta saját őrsöt kaptak, sűrűbben járőröznek a rendőrök, talán ennek köszönhető, hogy nem történt nagyobb balhé, de továbbra is vannak romákat gyűlölő csoportok. Tavaly több roma család házát gyújtották fel ismeretlenek. Délután érkeznek, befészkelik magukat egy családhoz.

Este aztán tesznek egy kört csapatostul, és mindig a cigánytelep felé kanyarodnak. Aztán véletlenül felgyullad valami, de ők addigra már rég elmentek, csak a hamu marad utánuk.

A cikkben olvasható, hogy „Tavaly karácsonykor egy olyan ház gyulladt ki különös körülmények között, ahová egy kétgyermekes cigány család akart beköltözni – ennek a háznak a kapujára előtte a „Meghaltok” feliratot írták ismeretlenek, ennek ellenére a rendőrség akkor nem indított eljárást.”

A rendőrség szerint a valóság az, hogy indult eljárás „tulajdon elleni szabálysértés elkövetésének gyanúja miatt” ismeretlen tettes ellen. Ezt később határozattal megszüntetették, bűncselekmény gyanúja miatt nyomozást rendeltek el. A karácsonyi tűzeset és a „Meghalsz” felirat miatt elrendelt eljárásokat egyesítették.

Jelenleg a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomoz “mindkét bűncselekmény vonatkozásában (…) rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.”

A rendőrség minden tudomására jutott jogsértésnél intézkedik, ebben az ügyben is a hatályos jogszabályoknak megfelelően folytatja a nyomozást.

A főkapitányság cáfolja, hogy a helyszínen intézkedő rendőrök azt javasolták a sértettnek, mossa le a feliratot és felejtse el, ami történt, mert úgy mindenki jobban jár.

A sértett és családtagjai a rendőri intézkedéssel szemben észrevételt, indítványt, panaszt nem tettek. Az elmúlt négy évben – a decemberi  előtt – csak egy bejelentés érkezett Gyöngyöspatán tűzesetről, a rendőrség akkor idegenkezűségre utaló körülményt nem állapított meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik