Belföld

Kislányaival fajtalankodott, fiait és feleségét terrorizálta a tetétleni apa

A férfi azt mondta lányainak, ha bárkinek beszélnek, kórházba juttatja őket.

Első nyilvános ülését tartja a bíróság annak a férfinak az ügyében, akit kétrendbeli folytatólagosan elkövetett szemérem elleni erőszakkal és hétrendbeli kiskorú veszélyeztetésével vádolnak. A tetétleni apa ügyét másodfokon a Debreceni Ítélőtábla tárgyalja.

Első fokon a Debreceni Törvényszék döntött tavaly októberben. A férfit akkor kilenc év fegyházzal sújtották azzal a kitétellel, hogy büntetése kétharmad részének letöltése után szabadulhat feltételesen. Négy kiskorú gyermeke esetében szülői felügyeleti joga megszűnt. Az ítélet azért nem vált jogerőssé, mert a döntésbe nem nyugodott bele sem az ügyész, sem a megvádolt apa és ügyvédje. Utóbbiak elsősorban felmentésért, másodlagosan pedig enyhítésért harcolnak.

Az elsőfokú ítélet szerint a családfő éveken át, heti rendszerességgel kényszerítette fajtalankodásra lányait: 2009 júniusa és 2014 májusa között 1995-ben született, míg 2013 májusa és 2014 májusa között 2001-ben született gyermekét. Vagyis, amikor elkezdte őket molesztálni, idősebb lánya 14, húga pedig 12 éves volt.

A testvérek féltek, nem mertek szólni, apjuk ugyanis megfenyegette őket, hogy akkora verést kapnak, hogy mindketten kórházba kerülnek. 2014 májusában azonban az egyik lány nem bírta tovább, elmenekült apja elől és elszaladt a keresztanyjához, akinek mindent bevallott. Végül az asszony értesítette a rendőrséget.

Kiderült az is, hogy a férfi folyamatosan ivott, és ilyenkor terrorizálta a család többi tagját is, a gyerekei rettegtek tőle. A fiait ütötte-verte és párját sem kímélte, ha védeni akarta őket, ilyenkor a gyerekek előtt támadt rá a nőre. Az anya egy idő után már inkább nem szólt bele semmibe.

A gyerekek a bíróság szerint az átéltek miatt öntörvényűvé váltak, az iskolában magatartási problémákkal küzdöttek, az órákon nem figyeltek, nehezen tudták kezelni őket. Agresszívak voltak, trágár szavakat használtak.

A férfi tagadja, hogy bűncselekményt követett el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik