Belföld

Vizsgálatot indított a Klik a múlt heti tüntetés miatt

Az intézményfenntartó állítólag közérdekű bejelentést kapott arról, hogy órák maradtak el a zuglói Teleki gimnáziumban.

Levélben szólította fel a Klik tankerületi vezetője a zuglói Teleki Blanka Gimnázium igazgatóját, hogy számoljon be arról, milyen körülmények között mentek az iskola tanárai tüntetni Miskolcra, és hogyan tájékoztatták a szülőket arról a nyílt levélről, melyben a miskolci Herman Ottó Gimnázium felhívásával vállaltak közösséget – írja az Index.

Pukli István igazgató kedden délután újságírók előtt olvasta fel a tankerületi vezetőtől kapott levelet, mely szerint a Klik „közérdekű bejelentést” kapott arról, hogy a miskolci tüntetés miatt órák maradtak el a gimnáziumban.

Az intézményvezető elmondta: a tüntetés miatt valóban maradtak el 7-8. órák, de erről is tájékoztatták a szülőket, és természetesen pótolni fogják az elmaradt órákat. A tankerületi vezető viszont vizsgálatot indított, és hatalmas mennyiségű dokumentumot kért be néhány órás határidővel.

Ezek közt szerepelnek az osztálynaplók február 3-i bejegyzései és a félévi szülői értekezletről szóló jegyzőkönyvek, noha Pukli István elmondta: a szülői értekezletekről nem szoktak jegyzőkönyveket írni. Válaszlevelében annak tisztázását kérte a tankerületi vezetőtől, hogy pedagógiai, szakmai, törvényességi vagy hatósági ellenőrzés folyik-e ellene. Azt is mondta: gyülekezési és véleménynyilvánítási jogával élt, amikor Miskolcra ment tüntetni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik