Belföld

Szijjártó Dallasban meghúzta a vörös vonalat

24.hu
24.hu

hírmunkás. 2016. 02. 15. 17:30

A magyar diplomácia irányítója úgy is lehet ambiciózus megállapodást kötni, ha nem sérülnek a Magyarország által meghatározott tilalmas pontok.

Az Egyesült Államok második legnagyobb szövetségi államában tárgyal Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A texasi megbeszéléseken a gazdaságé a főszerep, de a magyar diplomácia vezetője megállapodást ír alá a dallasi polgármesterrel, és előadást tart az Egyesült Államok és az Európai Unió közötti szabadkereskedelmi egyezményről folyó tárgyalásokról is.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelen tárgyalásainak célja – mint az MTI-nek adott interjújában elmondta -, hogy tovább erősítse a magyar-amerikai gazdasági kapcsolatokat, ez ugyanis meghatározóan befolyásolja az egyébként dinamikusan fejlődő magyar gazdaságot. A miniszter emlékeztetett arra, hogy Texas az Egyesült Államok második legnagyobb – és legerősebb gazdaságú – szövetségi állama, s ma már a Magyarországon jelenlévő ötven multinacionális cég közül negyven itteni. Ezek a vállalatok kilencvenkétezer munkahelyet tartanak fenn hazánkban. A mai texasi tárgyalások eredményeként újabb beruházások érkeznek Magyarországra: a közeljövőben több mint félezernyire lehet számítani. Ezek alapvetően a szolgáltatási ágazatban és az autóiparhoz köthető tevékenységekben jelentkeznek majd.

A texasi gazdasági élet szereplőivel, potenciális magyarországi beruházókkal folytatott tárgyalások között szerepel az American Airlines vezetőivel tartott megbeszélés: várhatóan újraindulnak ugyanis a közvetlen légijáratok a két ország között.

Magyarország kifejezetten előnyös helyzetben van – hangsúlyozta az MTI-nek Szijjártó Péter -, mert a turisztikai ágazata kifejezetten dinamikusan fejlődik.

Tavaly 265 ezer amerikai szállt meg Magyarországon, s évente 600 ezer ember veszi igénybe a Magyarország és Észak-Amerika közötti légijáratokat. Például a kanadai Torontó és Montreal, valamint Budapest közötti repülőjáratok kihasználtsága 92 százalékos, amely tény szintén jelzi az igényt a közvetlen légiforgalomra az észak-amerikai kontinenssel.

A gazdasági tárgyalások mellett a magyar diplomácia vezetője megállapodást ír alá a dallasi agglomerációban lévő és magyarországi egyetemek közötti együttműködésről Mike Rawlingsszal, Dallas főpolgármesterével, valamint előadást tart az Egyesült Államok és az Európai Unió közötti szabadkereskedelmi egyezmény megkötéséről folyó tárgyalásokról.

Az Európai Unió egyre többet veszít gazdasági versenyképességéből, s lemarad a régiók közötti gazdasági versenyben

– emelte ki az MTI-nek Szijjártó Péter, utalva arra, hogy az Egyesült Államok a Csendes-óceáni térség tizenegy államával már megkötötte a szabadkereskedelmi megállapodást. Az Európai Unióval kötendő szabadkereskedelmi megállapodás (amelynek hivatalos neve: Transzatlanti Kereskedelmi és Beruházási Partnerség, rövidítve: TTIP) tárgyalásai azonban lassúak.

Magyarország számára a tárgyalásokon van – Szijjártó Péter megfogalmazásában” – “vörös vonal”, így például a GMO-mentesség, azaz a génmódosított vetőmagvak tilalma, illetve a választott bíróságok szerepe.

Ezeket nem akarjuk feladni, de ezzel együtt is lehetne olyan megállapodást kötni, amely ambiciózus

– fogalmazott Szijjártó Péter. Elmondása szerint Budapest azt szeretné, ha az amerikai-európai uniós tárgyalások már olyan szakaszba jutnának, amelyben világosabban látszik, felismerhető, hogy mi a jó, mi az elfogadható és a megváltoztatandó elem a potenciális megállapodásban.

 

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.