Belföld

Menekülteket zsúfolt egy teherautóba és drogot is csempészett – Vádat emeltek ellene

Ha nem buknak le, az utasok rövid időn belül rosszul lettek volna.

Vádat emelt az ügyészség azzal a román férfival szemben, aki tavaly augusztusban menekülteket zsúfolt egy teherautóba, hogy továbbvigye őket. Mint kiderült, nem csak embercsempészettel foglalkozott.

A vádirat szerint az embercsempész néhány nappal a balul elsült akció előtt állapodott meg társával, hogy a magyar-szerb határon át az országba jutott menekülteket visznek Németországba. Hogy cinkosa ki volt, arra nem derült fény.

A vádlott a megbeszélt napon, röviddel éjfél után egy kisteherautóval autózott a határhoz, és Mórahalomnál felvett 21 szír, öt iráni és két iraki állampolgárt. Nem jutottak messzire, alig 13 kilométert tettek meg, amikor megállították őket az egyenruhások. “Az alig 13 köbméter légterű raktérben a levegőcsere nem volt biztosítva és csaknem 40 perc elteltével már légzési nehézségek léptek volna fel. Ugyanezen időtartamra már olyan jelentős és testi és lelki gyötrelemmel járt volna az utazás a pszichés eredetű rosszullétek mellett is, amellyel összefüggésben megvalósult volna a raktérbe zárt utasok sanyargatása” – olvasható a Csongrád Megyei Főügyészség hétfői tájékoztatásában.

Mindezeken túlmenően a férfi táskájából amfetamin származékokat foglalt le a nyomozó hatóság, amely kábítószernek minősül, illetve ugyanezt a vádlott vizeletéből is ki lehetett mutatni. Az ügyészség a vádlottat a csempészett személy sanyargatásával elkövetett embercsempészés bűntettével, továbbá kábítószerrel visszaélés vétségével és bódult állapotban elkövetett járművezetés vétéségével vádolja.

Az embercsempész a vádemeléskor előzetes letartóztatásban volt, ügyében a Szegedi Járásbíróság dönt majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik