Belföld

Álrendőrök vadásztak idősekre Budapesten – Videóval

24.hu
24.hu

2016. 02. 12. 10:10

Többeket átvertek, intézkedést színleltek. Pénzt és ékszereket zsákmányoltak.

Álrendőröket fogtak Budapesten. Négy embert kaptak el: egy 43 és egy 35 éves érdi, illetve egy 30 éves tárnoki férfit, valamint egy 41 éves érdi nőt.

A jelenlegi adatok szerint a három férfi és a nő 2015 decembere és 2016 februárja között összesen öt alkalommal adta ki magát rendőrnek a főváros több – II., V. és XIII. – kerületében. A négyfős társaság tagjai hatósági eljárást színleltek, idős embereket vertek át, méghozzá úgy, hogy elterelték a figyelmüket, majd elemelték értékeiket: ékszereket, műtárgyakat, olykor pedig pénzt.

A nőt és két társát a napokban a VIII. kerületben igazoltatták. Kocsijukból “rendőri jelleggel ellátott ruhadarabok” kerültek elő, emellett bilincs, eredetire hasonlító rendőrjelvény, rendfokozat- és állományjelző, ezeken túl pedig ékszerek, telefonok és nagy mennyiségű pénz.

Kiderült, a csapat három tagja aznap egy angyalföldi nyugdíjast lopott meg, összesen kilenc darab aranygyűrűt szereztek, amelyeket egy józsefvárosi ékszerkereskedésben adtak el – vagyis csak adtak volna, mert a boltban csaptak le rájuk.  Az ékszereket a nyomozók lefoglalták az üzletben.

A két férfit és a nőt előállították a Budapesti Rendőr-főkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki őket. Negyedik cinkosuk ellen elfogatóparancsot adtak ki, őt végül szerdán, Érden kapták el.

Mindannyiukat őrizetbe vették, majd a bíróság egyiküket előzetes letartóztatásba helyezte, ketten pedig házi őrizetbe kerültek. A negyedik gyanúsított esetében pénteken hoznak döntést.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

KODAK Digital Still Camera
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.