Belföld

Így verik át pénzzel a nyugdíjasokat – Érdemes vigyázni!

24.hu
24.hu

2016. 02. 10. 08:26

A Bors úgy tudja, csúnyán átvertek egy idős embert Zuglóban. Egy férfi telefonált este tizenegy körül és az áldozat unokájának hangját utánozva szólt bele a készülékbe. Sírva kezdte el mesélni, hogy mekkora bajban van, elkért egy húsz milliós autót és összetörte. Négymillió forintot kellene fizetnie és addig nem engedik el, amíg ezt meg nem teszi.

Az idős férfi két héttel előtte adta el autóját, az ezért kapott három és fél millió forintja még otthon volt. 

Ezen felbuzdulva az álunoka mondta, hogy egy férfi elmegy hozzá a pénzért, adja neki oda, ő pedig ahogy vége ennek az egésznek odamegy hozzá aludni. Meg is jelent egy sapkás, köpcös férfi az ajtaja előtt.

Odaadtam neki a pénzt és kérdeztem melyik autóval jött. Azt válaszolta, hogy taxival. Elvette a pénzt és elment. Mivel fél tizenkettőkor sem érkezett meg még az unokám, felhívtam telefonon. Álmosan beleszólt: mi van? Mondom elküldtem a pénzt, miért nem jöttél. Odaadta az apjának a telefont, aki megkérdezte, hogy miről beszélek, ittam, be vagyok rúgva?

Rögtön hívta a rendőrséget, akik meg is érkeztek, mutattak két képet, de a csaló nem volt köztük. Ő volt a tizennegyedik zuglói, akit az utóbbi időben ezzel a módszerrel vertek át. Pár nappal később a rendőrök elmagyarázták neki, mit kell tennie, ha legközelebb ilyen helyzetbe kerül.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

The player Hungary, Balázs Dzsudzsák and João Mário de Portugal during starting F Group of Euro 2016 in the Stade des Lumières in Lyon, France, on Wednesday. (PHOTO: BRUNO FONSECA/BRAZIL PHOTO PRESS)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.