Belföld

Magyar útlevelet csempésztek Törökországba, vádat emeltek ellenük

Harminchárom magyar állampolgár ellen emeltek vádat, akik részt vettek egy olyan nemzetközi bűnszervezet tevékenységében, amely magyar állampolgároktól vásárolt, majd hamisított útleveleket, majd Törökországból Nyugat-Európába tartó embercsempészetre használta fel.

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata szombaton a rendőrség honlapján azt írta, hogy a bűnszervezet tagjai szerény anyagi körülmények között élő magyar állampolgárokat utaztattak Isztambulba, ahol átlagosan ezer euróért adták el útlevelüket, miközben úti- és szállásköltségeiket is fedezték.

Az érintettek útlevelük értékesítése után valótlan tartalmú bejelentést tettek okmányuk eltűnéséről Magyarország isztambuli főkonzulátusán, hogy a visszautazásukat biztosító ideiglenes útlevelekhez jussanak.

A bűnszervezet ezalatt futárokkal Budapestre szállította a megvásárolt okmányokat, ahol a fényképek kicserélésével meghamisították azokat, majd – szintén futárokkal – visszaküldte Törökországba. A főként szíriai állampolgárságú embercsempészek a hamis magyar útleveleket a Nyugat-Európába tartó illegális bevándorlóknak adták, akik Isztambulból és Ankarából repültek európai nagyvárosokba.

Csiszér-Kovács Viktória, az ORFK szóvivője az MTI megkeresésére elmondta, hogy a harminchárom magyar gyanúsított közül hatan a bűnszervezet tagjai, a többiek az okmányok hamisításában vagy eladásában vettek részt.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda a Mosonmagyaróvári Járási Ügyészségnek küldte el a magyar gyanúsítottak elleni vádemelési javaslatot, míg a külföldi állampolgárokat Törökországban vonják felelősségre.

Kiemelt kép: police.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik