Belföld

Meghalt Kőrösi Zoltán

24.hu
24.hu

hírfaragó. 2016. 02. 05. 14:53

Kőrösi Zoltán író, forgatókönyvíró, szerkesztő, dramaturg évekig dolgozott a Magyar Rádiónál, volt a Litera főszerkesztője is, tanított a Színház- és Filmművészeti Egyetemen is, az Origo azt írja, hogy 53 éves korában, váratlanul hunyt el, szívinfarktusban halt meg információik szerint.

Kőrösi Zoltán 1962-ben született Budapesten. 1987-ban az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) magyar-történelem szakán szerzett diplomát. 1986-tól szabadúszóként kritikákat, esszéket publikált, 1990-től a Magyar Rádió irodalmi szerkesztője, 1995-től főszerkesztője, 2002-től 2007-ig művészeti főszerkesztője volt. 1995-96-ban ő szerkesztette az Írószövetség Fiatal Írók József Attila Körének JAK-füzetek című sorozatát. A Szépírók Társaságának alelnöke, 2010-től a Magyar Mozgókép Közalapítvány kuratóriumának elnöke volt.

1993-ban megnyerte a Magyar Napló Örkény-novellapályázatát, 2005-ben elnyerte Az Év Könyve-díjat, 2006-ban József Attila-díjat kapott.

Utolsó könyve, a Szívlekvár 2014-ben jelent meg. Főbb művei közé tartozik A testtől való szabadulás útja (elbeszélések, 1994); A tárt szárnyú lepke (regény, 1996); a Romkert (regény, 1997); a Budapest, nőváros (2004); a Milyen egy női mell? (2006), valamint a Szerelmes évek. Gyávaság (2009).

A Szívlekvárból matinéztunk annak idején, itt most részlet a részletből.

 

Psszt! Én egyszer megcsókoltam Kádár Jánost is, súgta a Papa Sándorkának.

Ki az a Kádár János?

A Papa édesapja, második Magyar Sándor a Nagy Háborúban, ezerkilencszáznegyvenkettő decemberében a Don-kanyarban teljesített frontszolgálatot mint híradós, húzták a kábeleket, morzéztak a tábori adókon, akkor is, ha pillanatnyi tűzszünet volt, s akkor is, ha csapkodtak az aknák és az ágyúlövedékek. Itt érte Magyar Sándort a hír, hogy rövidesen megszületik az első gyermeke, kérvényt adott be hát a Hadtestparancsnokságra, hogy az áldásra való tekintettel eltávozást kaphasson. Átfordult már a naptár az új esztendőre, amikor megérkezett a válasz, mi több, csodák csodája, igenlő volt: második Magyar Sándort hazaengedték két hétre. Így történt, hogy míg ő otthon töltötte az eltávozást, s örült a január kilencedik napján megszületett kisfiának, azaz harmadik Magyar Sándornak, sejtelme sem lehetett arról, hogy Urivnál éppen megkezdődött a nagy doni áttörés, és odahagyott bajtársai hősiesen harcolva követték egymást a halálba.

Mondhatni, a Papa születése mentette meg az ő apját a pusztulástól, annál is inkább, mert második Magyar Sándort a tömeges visszavonulásba nem rendelték, sőt, mint családfenntartót, leszerelték, miközben a teljes zászlóalja odaveszett.

Második Magyar Sándor a bevonulása előtt a fűzfői Nitrokémiánál dolgozott, a gyári tejcsarnokban, mint sajt- és vajmester. A háború után persze hiába tért volna vissza az üzembe, a tehénállomány olyannyira megfogyatkozott, hogy ott nem kaphatott munkát, a tejcsarnok helyett kénytelen volt a lőporgyártó részlegben dolgozni. Ami azért mégsem ugyanaz. Így ment ez egy évig, amikor hivatalos felszólítást kapott a Veszprém Megyei Közellátási Hivataltól, hogy mint hozzáértő, szervezze meg Balatonfüred tejellátását.

Nem is tétovázott: részletfizetésre megvásárolta Taliándörögdön az uradalmi tejfeldolgozó teljes és gazdátlanul maradt felszerelését, Pécselyen bérbe vett és átalakított egy majorsági épületet, egy új csarnokot, ahová hordhatták a gazdák a reggeli és esti fejésekből a tejet. Persze nem volt ez olyan gyár, mint a régi, a háború előtti, még villanyra se tellett, mindent kézi erővel kellett elvégezni. Füreden volt az elárusító helyük, ahol a Papa édesanyja végezte a kimérést, előírt hatósági árakon. Hajnalonta az egylovas fogattal kocsizták be a kannákat Füredre, a lovat Pista bácsi, egy öreg kocsis, az egyetlen segédjük hajtotta. Menni kellett, ha meleg nyár volt, éppen úgy, mint a jeges, szeles, téli reggeleken, legfeljebb akkor a kerekeket szánra cserélték. Ezeken a hideg hajnalokon a Papa egyedül maradt a kis házban, hároméves kisgyerek, a szülei a parazsat is eloltották, nehogy tűz üthessen ki, ettől viszont csakis a vaskos dunyha alatt lehetett átvészelni a hosszú órákat, amíg az anyja hazaérkezett.

Az apró ablakot elhomályosította a jégvirág, eltompította az odakinti, amúgy is bágyadt fényt.

Délután lett már, addig, hacsak nem pisilnie kellett, a Papa ki se kelt a meleget adó dunyha alól.

Ha meg kikelt, hát szaladt is vissza, hogy meg ne fagyjon.

Behunyta a szemét, hallgatta a szél zúgását és a ház percegéseit.

Csak az a tej, az ne volna.

Ha nem lenne tej, akkor nem kellene hajnalban kelni, nem lenne fejés és árusítás, nem lenne a mindent belengő, undorítóan édeskés szag, nem lennének a mindenhová eljutó fekete legyek.

Hallani, ahogyan ropog a hó a ház körül.

Én Istenem, jó Istenem, apasszál el minden tejet.

Én Istenem, jó Istenem, döglesszél meg minden tehenet.

Minden, minden, minden tehenet.

Milyen jó, hogy a hónak nincsen tejszaga!

Csak amikor már hazaért a kocsi, akkor fűtötte be az anyja a csikótűzhelyet, akkor, a lassan terjedő melegben kelt ki az ágyból harmadik Magyar Sándor is, akkor beszélgettek, akkor énekeltek, akkor öltözött fel, akkor kezdődött neki a nap.

Így ment el három év, addig éltek ott kint, a tejüzemnél, és a három év alatt a Papa minden hajnalban magára maradt. Tavasztól, amikor már megenyhült az idő, délután, amikor az anyja már elfáradt, ő felmászott a padlásra, ahol a galambok laktak, vagy hátrament a hidashoz, és a malacokkal beszélgetett. Ha az anyakoca megszoptatta őket, és úgy, ahogy voltak, sorban heverve elaludtak, sokszor ő is odafeküdt közéjük az emse nagy, meleg hasára, és velük szendergett. Őt az a disznó soha nem bántotta, pedig amikor az apja az ólt almozta, sokszor még a lapátot és a gumicsizmáját is megharapta.

Három év után egyszer csak megállt egy csapott hátú, nagy, fekete autó a csarnok előtt.

Hivatalnokok voltak a megyétől.

Úgy államosították a tejüzemet ezerkilencszáznegyvenkilencben, olyan hirtelen, hogy még a szomszédasszony zománcos vödrét se engedték kivinni onnan, hiába bizonygatta, hogy csak maradék savót kért volna a malacainak. Aztán már nem bizonygatta, inkább elszaladt, ne jegyezzék meg a nevét, ha nem muszáj.

Mindent felírtak, aztán lepecsételték és lelakatolták az ajtót, akkortól nem volt bejárása senkinek, cserébe csak egy leltári ívet adtak. Hiába beszélt a törvény a tíz fő feletti kisüzemek államosításáról, s hiába volt Magyar Sándorék csarnoka a Pista bácsival együtt is csupán háromszemélyes vállalkozás. A fekete autósok elmentek, és nem is tértek vissza egy évig, addig ott rohadt a magára maradt csarnokban még a kiméretlen tej és a vaj is, a pusztulás egyre édeskésebb és áthatóbb szagát árasztva az ablakokon át, és ott rozsdásodtak a magukra hagyott szerszámok, tele a rájuk ragadt fekete legyek hulláival.

Zöldnek látszik a legyek háta, ha rájuk süt a nap.

Harmadik Magyar Sándor egy hét múltán súgta meg az anyjának, hogy talán az ő imáit hallgatta meg, aki az ilyesmire figyelni tud, ha van Istenke, akkor ő segített, hiszen ő hajnalonként és a sötét délelőttökön egyebet se kért, mint hogy zárjon be végre a csarnok, ne kelljen éreznie többet a tej szagát, ne kelljen hallgatni félálomban a távolodó fuvaroskocsi zaját.

Akkor hát mégis csak van valahol az Isten, ha ennyire megteszi, amit kérnek tőle, nem?

 

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

US actress Sharon Stone arrives on May 21, 2013 for the screening of the film "Behind the Candelabra" presented in Competition at the 66th edition of the Cannes Film Festival in Cannes. Cannes, one of the world's top film festivals, opened on May 15 and will climax on May 26 with awards selected by a jury headed this year by Hollywood legend Steven Spielberg.     AFP PHOTO / LOIC VENANCE / AFP PHOTO / LOIC VENANCE
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.